Blikk

Ál-Karthagót küldtünk a Szovjetuni­óba

A feloszlott rock- együttes helyére a Varga Miklós Band ugrott be 1985-ben

- L. M. B. P.

BUDAPEST — Elképesztő történetet leplezett le az Állambizto­nsági Szolgálato­k Történeti Levéltára (ABTL). „A Karthago árverte a szovjeteke­t” – erről jelentett a Dalos fedőnévre hallgató ügynök, azaz Vikidál Gyula (72) még 1985-ben. Az intézet Facebook-oldalára felkerült történet szerint a 40. születésna­pját tavaly ünneplő rockzeneka­r helyett 1985-ben ugyanis Karthago néven a Varga Miklós Band ment turnézni a Szovjetuni­óba úgy, hogy az ottani szervezőir­oda erről mit sem tudott.

„Az Interkonce­rt nem közölte a szovjet Goszkoncer­ttel a Karthago együttes feloszlásá­t, hanem azokat becsapva a V. M. Bandot [Varga Miklós énekes és kísérőzene­kara] Karthago együtteské­nt küldte ki koncertek megtartásá­ra. Így most a V. M. Band Karthago néven koncertezi­k december 20-ig a Szovjetuni­óban” – állt a most nyilvánoss­ágra hozott jelentésbe­n, amelynek a Blikk utánajárt.

A lapunk által megkérdeze­tt két legendás zenész, Szigeti Ferenc (71) és Varga Miklós (63) Dalos személyéve­l nem kívánt foglalkozn­i, azt azonban elárulták, nem teljesen igaz a történet.

– Részben igaz, részben nem – kezdte Szigeti, a Karthago gitárosa, zenekarvez­etője. – 1985 tavaszán úgy döntött a zenekar, hogy miután az elmúlt hat évben folyamatos­an koncertezt­ünk, volt, hogy 320 bulink is volt egy évben, pihenünk egy kicsit. Mindenki elkezdett más projektekb­en dolgozni, volt, aki vidéken zenélt, így amikor megérkezet­t az Interkonce­rt felkérése, a Karthago nem tudott felállni – emlékezett vissza Szigeti, aki akkor a Hungaroton zenei producerek­ént is dolgozott, épp a Varga Miklós Banddel. Így jött az ötlet, hogy ha a Karthago nem tud kimenni, menjenek ők, és játsszák ők el a dalokat.

– Megbeszélt­ük, hogy ők megtanuljá­k a nagy Karthago-slágereket, én is megtanulta­m pár dalt tőlük, és belevágtun­k. Természete­sen jeleztük a Goszkoncer­tnek, hogy vannak személyi változások, de azt elfogadták – mesélte Szi

SIÓFOK — Természetb­en a természete­s szépség: ruha nélkül járt a Balatonnál Mihalik Enikő (33). Rajongói szerint akár a szobák falára is ki lehetne tenni azt a férfivágya­kat felkorbács­oló anyaszült meztelen fotót, amellyel a New Yorkban élő békéscsaba­i modell jelentkeze­tt az Instagram-oldalán a hét vége során. A kép ugyanis sokak szerint igen művészire sikerült.

Noha a szőke szépség nem árulta el, pontosan mikor is süttette magát a Balatonnál pucéran, anyny it azonba n biztosa n tudni lehet, hogy cseppet sem szég yenlősködö­tt, amikor legutóbb itt járt.

„Hiányzol, Balaton!” – írta a fotóhoz a világhírű modell, aki a pikáns fotónál sorra zsebelte be a dicséretek­et. geti Ferenc, aki elárulta, végül mind a két banda neve szerepelt a plakátokon.

– Akkoriban egy szovjet turné nagyon nagy lehetőség és jó pénz is volt, így természete­sen igent mondtunk. Hatalmas élmény volt, főleg, hogy már ismertek minket arrafelé a Világifjús­ági Találkozók­ról, ráadásul nekik mi voltunk a Nyugat – nevetett Varga Miklós.

A zenekarnak még úgy is hatalmas kaland volt a lehetőség, hogy Szigeti szerint nem voltak éppen luxuskörül­mények.

– Előfordult, hogy nem volt fűtés a szállodába­n vagy az autóban, amivel vittek minket ide-oda. Közben persze hatalmas kaland volt, nagy stadionoka­t töltöttünk meg.

 ??  ?? Pikáns
A csodaszép modell alaposan megadta ezzel a fotóval az idei nyár hangulatát
Üzenet
Mihalik Enikőnek sokan üzentek a fotó
ja láttán
Pikáns A csodaszép modell alaposan megadta ezzel a fotóval az idei nyár hangulatát Üzenet Mihalik Enikőnek sokan üzentek a fotó ja láttán
 ??  ??
 ??  ?? Utazott
Szigeti Ferenc volt az egyetlen, aki a zenekarból utazott
Nevet
Varga Miklós ma már csak nevet az egész jelentésen
Többfelé mentek
Takáts Tamás (balról), Kiss Zoltán Zéró és Szigeti Ferenc, a Karthago tagjai
Utazott Szigeti Ferenc volt az egyetlen, aki a zenekarból utazott Nevet Varga Miklós ma már csak nevet az egész jelentésen Többfelé mentek Takáts Tamás (balról), Kiss Zoltán Zéró és Szigeti Ferenc, a Karthago tagjai
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary