„Máig is hatásai vannak a békeszerződésnek”

A kutató célja az volt, hogy a figyel met ráirányítsa a történtekre

Egy évszázad után sem nehéz felmérni, mekkora hatásai voltak a békeszerződésnek mind a csonkán maradt hazában, mind az elszakított területeken – állítja Ablonczy Balázs történész. Az pedig lehetetlen, hogy a ma is az elszakított területeken élő magyar közösségek eltűnjenek.

Már évek óta létezik a Trianon 100 Lendület Kutatócsoport, és a 100. évfordulóra koncentráltan is készültek. Nehéz évek voltak? – Nem volt könnyű, az biztos, de szerencsére csodálatos csapattal dolgoztuk végig ezt az időszakot. Az emberek sokszor gondolják azt a történészi munkáról, hogy csak ülni kell, és régi könyveket meg papirosokat böngészni, de persze egyáltalán nem erről van szó: konferenciákat szerveztünk, könyveket írtunk és adtunk ki, szóval akadt munka bőven.

De mit lehet még kutatni Trianonról? Az ember azt hinné, egy évszázad alatt mindent megtudtunk már.

– A magyar történetírás az eltelt évszázadban sem fukarkodott információval a témát érintően. A mi célunk most az volt, hogy egy kicsit elfordítsuk a közfigyelmet a társadalmi hatások felé, úgy is mint a menekültek hatalmas aránya, a háborús erősza k és eh hez hasonlók. Ezen a területen is még bőven van mit kutatni, ha Trianon utóhatásait vizsgáljuk. A legáltalánosabb kérdés: miért éppen hazánkkal bántak el ennyire?

– A válasz elég egyszerű: nagyhatalmi szándék okozta azt, hogy a Monarchiát felosztották. Ebben a szándékban élen jártak az angolok vagy a franciák – egyszerűen úgy látták, hogy a Monarchia már nem tudja betölteni korábbi szerepét, nincs rá szükség.

De nemcsak mi voltunk a Monarchiában, hanem Ausztria is...

– Ausztria is elszenvedett érzékeny területi veszteségeket, de egy osztrák ember számára Bukovina elvesztése közel sem volt akkora trauma, mint nekünk mondjuk Erdély vagy a Felvidék elcsatolása. Persze tőlük is elvették Dél-Tirolt, talán számukra ez volt a legfájdalmasabb része a rájuk kényszerített békének.

Tudjuk azt is, hogy a gróf Apponyi Albert vezette magyar békedelegációval – pestiesen szólva – úgy bántak, mint a kutyával.

– Ez sem kizárólag velünk esett meg, például a német delegációt is gyakorlatilag internálták a békekonferencián. Ez ugyanis már csaknem egy éve tartott, mire a magyar küldöttség megérkezett Párizsba, és ahogy az összes vesztes állam képviselőjét, őket is szabályosan elzárták, amikor pedig történeti, jogi érveket sorakoztattak fel, a győztes hatalmak egyszerűen nem figyeltek oda. Régen eldöntötték a büntetést, nem sokat tehettünk ellene.

„Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége...” József Attilától idézek, aki felháborodott

versben kelt ki a békeszerződés ellen. Kik voltak még azok az ismert művészek, akik tiltakoztak? És kik jöttek át a csonka hazába?

– Felsorolni is nehéz. Márai Sándor szeretett Kassája veszett oda, Tamási Áron Erdély nagy írója... Kosztolányi pedig – aki maga is Szabadkán született – egy Vérző Magyarország című antológiában gyűjtött össze sok írót és költőt.

Milyen hatásokkal találkozhatunk ma Trianon kapcsán?

– Elég, ha az ember sétál egy kicsit Budapesten, megszámlálhatatlan köztér, utca, park viseli az elszakított városok, folyók, területek nevét. Pestlőrincen van egy nagyobb terület, ahol az utcákat Ungvártól Kassáig ennek a szellemében nevezték el, és nem véletlenül: a területre már a harmincas években költöztek be olyan hivatalnokok és más menekültek, akik az elvett területekről jöttek ide, gyakorlatilag ők alapították azt a városrészt.

Mi a helyzet azokkal, akik soha nem költöztek ide? Évről évre csökken a magyarok aránya a már más országokhoz tartozó területeken...

– Ettől még ők ug yanúgy magyarok. Joguk van a nyelvükhöz, hogy olvashassanak, tanulhassanak magyarul, ezt senki sem veheti el tőlük. Az én álláspontom az, hogy a magyar közösségek soha nem fognak eltűnni a már máshová tartozó területeken sem.