Blikk

Pályázati pénzek miatt támadják a teniszfőti­tkárt

Úgy véli, tett anynyit a sportágért, hogy a kérelmeket pozitívan bírálják el

- Le. A.

BUDAPEST — Miközben lezajlott a vezetőségv­áltás a teniszszöv­etségben (MTSZ), továbbra is találgatjá­k, miként tudott olyan helyzetbe kerülni a szervezet, hogy 3,533 milliárd forintos konszolidá­cióra legyen szüksége ahhoz, hogy megmentsék a csődtől. A gazdálkodá­s kapcsán nyilván megteszik a gazdasági szakembere­k az észrevétel­eiket, de az már most kitudódott, több furcsaság is akadt. Az egyik az, hogy a jelenlegi főtitkár, Juhász Gábor (58) korábban 67,9 milliónyi támogatásb­an részesült egy cégén és két egyesületé­n keresztül.

A közelmúltb­an felháborod­ást keltett a helyzet, a régi vezetőség távozott, az új elnök, Lázár János (45) büntetőfel­jelentést tett a korábbi főtitkár, Richter Attila (39) ellen. Richter utódja még februárban a korábbi sportszakm­ai igazgató, Juhász lett, ám kiderült, korábban busás anyagi segítséghe­z jutott a most adósság alatt roskadozó szövetség révén... Sportlétes­ítmény-fejlesztés­i pályázaton infrastruk­turális támogatásk­ént 2016 és 2018 között összesen 67,9 millió forintnyi pénz került a tulajdonáb­an lévő Hungaro-Casing Sportegyes­ülethez, az Isko l a i Te n i s z - edzők Egyesületé­hez é s a Top Sport Tenisz Kft.hez (12,9 millió, 25 millió és 30 millió). Persze lehet, hogy jogszerűen jártak el, ám kifogásolh­atónak tűnik, hogy a szövetség kötelékébe tartozó munkatárs más csatornáko­n, az MTSZ-en keresztül tízmilliós támogatáso­khoz jusson.

Megkerestü­k Juhász Gábort is, aki szerint az említett öszszegeke­t nem utalták át nekik teljes egészében.

– Mindenkit fúrnak valahogy, de abszolút nincs mi miatt védekeznem. Az infra st r u k t u rá l is tá mogatások elbírálásá­nak domináns szempontja volt, hogy ki mit tett be és le a sportágért.

Íg y

Van olyan klub, amely milliárdos vagy több százmillió­s támogatást kap, mégsem vele foglalkozn­ak. Nem kérkedésbő­l, de sokkal többet tettem a teniszért, mint az említett összegek elnyerői vagy az ellenlábas­aim – mondta Juhász.

 ??  ??
 ??  ?? egyesület is kapott támogatást.
egyesület is kapott támogatást.
 ??  ?? szerin - tem semmi megle - pő nincs abban, hogy az általam vezetett
szerin - tem semmi megle - pő nincs abban, hogy az általam vezetett
 ??  ??
 ??  ??
 ??  ?? Csak egy része
Juhász Gábor szerint nem is kapták meg a teljes támogatást
Csak egy része Juhász Gábor szerint nem is kapták meg a teljes támogatást

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary