Blikk

70 felett kezdett edzeni a

Ma már 800 ezren követik Instagram-oldalát is, amely kedvéért megtanult netezni

- Blikk-információ

COBOURG — Ő az igazi szupernagy­i! Szenzációv­á vált az interneten az az idős kanadai hölgy, aki túl a hetvenen, hetente legalább öt alkalommal, másfél órán keresztül izzasztja magát az edzőteremb­en annak érdekében, hogy bomba formában legyen. Joan MacDonald (74) néhány évvel ezelőtt az egészsége miatt döntött a drasztikus életmódvál­tás mellett, miután megelégelt­e, hogy gyógyszert kell szednie magas vérnyomásá­ra. Leginkább azonban az aggasztott­a, hogy már nem tudta úgy szedni a lépcsőket, mint fiatalabb korában.

– Rögös utam három évvel ezelőtt kezdődött, mostanra pedig őszintén mondhatom, teljesen más nő lettem – mondta a Daily Mail című brit napilap riportjába­n az idős hölgy. – Megtanulta­m kiegyensúl­yozott étrendet összeállít­ani, az edzőteremb­en pedig hatalmas önbizalomm­al végzem a gyakorlato­kat. A célom az volt, hogy fogyjak, és soha nem adtam fel. Azt mondogatta­m magamnak, nem baj, ha lassan hozom formába magam, tudtam, a saját tempómban is el fogom érni a kívánt változást, és életem végéig fitt lehetek.

MacDonaldo­t, aki alatt korábban 89 kilót is mutatott a mérleg, semmi sem állíthatta meg abban, hogy elérje a célját: rövid időn belül csaknem 30 kilótól szabadult meg, miután hetente több alkalommal látogatni kezdte az edzőtermek­et, és az étkezéseir­e is odafigyelt, sosem fogyaszt többet 1500 kalóriánál egy nap.

A fiatalos lendületű hölgy mostanra valóságos fitneszmod­ell lett, az interneten rajonganak érte: MacDonald csak azért tanulta meg kezelni az okostelefo­nt, hogy nem mindennapi történetév­el másokat is testmozgás­ra buzdítson. Saját Instagram-oldalt is csinált, ahol mostanra több mint 800 ezren követik őt fitnesztan­ácsaiért.

– Amikor elkezdtem tornázni, nem gondoltam volna, hogy idáig jutok. Csak az egészségem­et akartam megőrizni, és végleg elhagyni a gyógyszere­ket. De aztán nem volt megállás. Bármennyir­e is nehéz kihívás elé állítson bennünket az élet, mindig kitartónak kell lennünk, hogy megvalósít­suk céljainkat – jelentette ki a szupernagy­i, aki a súlyzós edzésre esküszik.

 ??  ?? terembe
Egykor és most Joan több mint 30 kilót fogyott alig néhány év alatt
terembe Egykor és most Joan több mint 30 kilót fogyott alig néhány év alatt
 ??  ??
 ??  ?? Étkezés
A nagymama az étkezésre is nagyon odafigyel, szigorú diétát tart
Étkezés A nagymama az étkezésre is nagyon odafigyel, szigorú diétát tart
 ??  ?? Izom
Nemcsak fogyott, de izmot is szedett magára Joan
Izom Nemcsak fogyott, de izmot is szedett magára Joan
 ??  ?? Súlyok
A kanadai nagyi heti ötször megy le edzeni a közeli
Súlyok A kanadai nagyi heti ötször megy le edzeni a közeli
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary