„Beleőszültem MA a vírusba”
Fél éve küzd a koronavírussal a TV2 időjósa, de csak lassan gyógyul, és retteg a második hullámtól
BUDAPEST — Hiába gondolta, hogy maga mögött hagyta a szörnyű betegséget: a testén újra megjelentek kiütések, hangulatingadozás és krónikus fáradékonyság gyötri a koronavírus-fertőzésen átesett Barta Sylviát (50). A TV2 gyönyörű időjósa noha teljes erejével a gyógyuláson van, a Blikknek bevallotta: most nehezebb napjai vannak. Márciusban kapta el a vírust, heteken át küzdött vele, a nehezén ugyan már túl van, de a betegség még mindig nem múlt el nyomtalanul.
– Amikor az ember padlóra kerül, azt nem mutatja meg a közösségi oldalán. Csodálatos heteket töltöttünk a Balatonnál, de most már pakolunk, megyünk vissza Budapestre, és az első utam a bőrgyógyászatra vezet – mondta lapunknak az időjós, akinek bőrére helyenként elkezdtek visszatérni a betegség okozta kellemetlen foltok.
– Ez az alattomos fertőzés megtámadta az egész szervezetemet: az idegrendszeremtől kezdve a keringésemen, az emésztésemen keresztül a légzőszervekig. Vannak dolgok, amelyekről nem szívesen beszél a nyilvánosság előtt az ember, de mégis úgy érzem, szükség van rá, hogy ezzel is segítsük, támogassuk egymást, de tényleg teljesen padlóra küld ez a kór. Szó szerint beleőszültem a koronavírusba, és ha a sok baj nem lett volna elég, indokolatlanul fáradékony vagyok és eddig nem jellemző hangulatingadozásaim vannak – sorolta Sylvia.
Nem véletlen, hogy a TV2 csinos időjósa tart a második hullámtól, főleg azután, hogy a fiatalok körében robbanásszerűen terjed a vírus.
– Igenis tartani kell a kórtól, nem szabad hátradőlni, talán az én példám is valamenynyire felnyitja az emberek szemét, hogy vigyáznunk kell egymásra! Én fél éve küzdök a teljes gyógyulással. Fel is szoktam tenni magamnak a kérdést: vajon leszek még a régi Barta Sylvia? Sajnos türelmetlen típus vagyok, ez sem könynyít a dolgon, de muszáj lesz újra erőre kapnom, megmozgatnom a hegyeket – mesélte a Blikknek Sylvia, aki úgy érzi, lelkileg is megváltoztatta a vírus.
– Két dolgot fogadtam meg ebben a nehéz időszakban: seg íten i fogok más betegeken és m i nden napomat úgy fogom élni, mintha az utolsó lenne – mondt a Slyvia, aki főleg a lányaiért aggódot t. – Az járt
a fejemben, összegyűlt-e anynyi közös élményünk, hogy legyen mire emlékezniük? Nem tudhatjuk, meddig vagyunk itt egymásnak. Eddig is a jelennek éltem, de ez most még inkább jellemző – csuklott el a hangja Sylviának.
– Az egyik lányom éjjel jött hozzám, hogy beszélgetni szeretne. Egy percig sem gondolkoztam. Hiába vagyok hullafáradt és készülődöm már a lefekvéshez, bármikor, bármivel jöhetnek hozzám, mert azt érzem, még megtehetem és megtanultam egy életre: minden perc ajándék.