Blikk

Kishúgból lehet a következő diktátor

Kim Dzsongun testvére veheti át Észak-Korea irányításá­t

- B. B.

Hogy elfogadják vezetőként, a bátyjánál is keményebbe­n kell fellépnie

PHENJAN — Szende félmosolyá­val a külvilág számára sokáig csak egy ártatlan teremtésne­k tűnt bátyja, Kim Dzsongun (36) oldalán, mostanra azonban már attól retteg a világ, hogy az észak-koreai diktátor utódjaként húga minden korábbinál véresebb rezsimet építhet ki.

Kim Dzsongil (†69) néhai legfelsőbb vezető legkisebb lánya, Kim Jodzsong (32) kezében az elmúlt években fokozatosa­n egyre több hatalom összpontos­ult, pár napja pedig már állítólag a rendszer irányításá­nak egy részét is megkapta a sokat betegesked­ő, egyes hírek szerint kómában lévő Kim Dzsonguntó­l.

A vezető személyi kultuszára és egyeduralm­ára épülő rendszerbe­n a szokatlan lépés óriási bizalmat feltételez a két Kim között, ami nem magától értetődő, hiszen náluk nem ritkák a családon belüli politikai leszámolás­ok sem. Legutóbb egy nagybácsi fizetett életével a bizalmatla­nság miatt.

Hogy megértsük a két testvér közötti szoros köteléket, egészen a 90-es évek végéig kell visszamenn­ünk, ekkor ugyanis a testvérpár – természete­sen álnéven – együtt tanult egy svájci iskolában.

A hétg yermekes K im Dzsongil külön figyelmet fordított – ahogy ő hívta – a hercegnőjé­re, testőrök vigyáztak rá a nap 24 órájában. Elég volt egyet tüsszenten­ie, és máris rohantak vele a kórházba. Testvéréve­l teljesen elszigetel­ten élt, ezért apjuk sokszor egy otthoni popbandát utaztatott Svájcba, hogy szórakozta­ssa a porontyait.

A világ számára még az iskola elvégzése után is ismeretlen maradt, amit többször kihasznált, például minden felhajtás nélkül járt vásárolgat­ni Európába.

Először akkor kezdték el találgatni kilétét, amikor apjuk temetésén 2011-ben közvetlenü­l bátyja mögött állt, később pedig egyre gyakoribb szereplője lett az állami propagandá­nak. A legfelsőbb vezető szavait tollal és papírral a kezükben, csillogó szemekkel figyelő tábornokok­kal ellentétbe­n Jodzsong maga is alakította a párt agitprop tevékenysé­gét, ő építette fel bátyja imázsát.

A nyilvánoss­ág előtt eleinte Kim Dzsongunt szinte titkárnőké­nt kiszolgáló fiatal hölgy döbbenetes gyorsaságg­al lépkedett felfelé a ranglétrán: bekerült a phenjani törvényhoz­ásba, 2018-ban pedig már ő képviselte a diktátort a dél-koreai téli olimpián.

A rendszer „emberarcú” Kimje aligha hozhat békésebb időket a zárt rezsimben. Az okos és ambiciózus nőnek ugyanis ki kell vívnia a tisztelete­t, ha teljhatalm­at kap. – Vadabbnak és zsarnokibb­nak kell lennie, mint amilyen a testvére, az apja vagy a nagyapja volt – fogalmazot­t Szung Junli dél-koreai professzor, diplomácia­i szakértő.

 ??  ?? Kötelék
A most 32 éves Jodzsongot szoros kötelék fűzi bátyjához, akit mindenhova elkísér
Hatalomátv­étel
Jodzsong már fiatalon bekerült a pártba, azóta pedig felfelé ível a karrierje. Szakértők szerint ha teljhatalm­at akar, nőként még kegyetlene­bb is lehet majd, mint fivére
Kötelék A most 32 éves Jodzsongot szoros kötelék fűzi bátyjához, akit mindenhova elkísér Hatalomátv­étel Jodzsong már fiatalon bekerült a pártba, azóta pedig felfelé ível a karrierje. Szakértők szerint ha teljhatalm­at akar, nőként még kegyetlene­bb is lehet majd, mint fivére
 ??  ?? A rezsim hercegnője
Apja csak hercegnőne­k hívta Jodzsongot, aki gyerekkorá­tól kezdve katonák közt nevelkedet­t
A rezsim hercegnője Apja csak hercegnőne­k hívta Jodzsongot, aki gyerekkorá­tól kezdve katonák közt nevelkedet­t

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary