Nászútjukon próbálta megölni magát Elton John volt neje
Az életét megmentették, de depressziós lett a traumától
LONDON — Megdöbbentő vallomás: házasságuk után néhány nappal megpróbált véget vetni az életének a brit popcsillag, Elton John (73) volt felesége. Renate Blauel (67) azután esett kétségbe, hogy a többszörös Oscar- és Grammydíjas zenész az esküvőjük után közölte, kapcsolatuk működésképtelen. Az egykori német hangmérnök erről a bíróságon beszélt, mivel beperelte az énekest a közelmúltban megjelent önéletrajzi könyv miatt, amelylyel állítólag a sztár megszegte a kettejük között létezett titoktartási szerződést.
Blauel 1984-ben ment hozzá Elton Johnhoz, ám mint elmondta, hatalmas traumaként élte meg, hogy számára a frigyük kezdetén derült ki, az énekes meglehetősen bizonytalan nemi identitásában.
– A nászutunk harmadik napján jártunk, amikor Elton elém állt és azt mondta, ez a házasság nem lesz életképes, haza kell mennie. Annyira elkeseredtem és összetörtem, hogy megpróbáltam egy marék altatóval öngyilkos lenni – árult el egy eddig gondosan titkolt részletet az életükből az exfeleség, akit azonnal a sainttropez-i kórházba szállítottak és kimosták a gyomrát. Az életét megmentették, ám ezután pánikrohamai és az ezeket váltó depressziója miatt folyamatos orvosi kezelésre szorult.
A per i ratokból k ider ü lt, hogy Elton John kötelezettséget vállalt arra – főként azért, hogy Blauel mentális egészségi problémái ne ismétlődjenek meg –, hogy semmilyen részletet nem tereget ki a házasságukról, ám a sztár ezt meg
szegte. Ezzel feltépte a régi sebeket, mivel a kezdetektől álságos hazugságnak állította be a házasságukat, a volt feleség szerint hamis és megalázó módon bemutatva őt.
– Az elmúlt három évtizedben tudatosan kerültem a nyilvánosságot. Minden eszközzel azon voltam, hogy a kudarcba fulladt házasság után visszatérjen az életem a normális kerékvágásba, és senki se tudja rólam, kicsoda is vagyok – tárta fel indokait a nő, aki a Rocketman című film és a könyv megjelenése után lelkileg újra összetört: rémálmok, szorongás, depresszió gyötörte, ahogy újraélte múltját. Ezért beperel
te Elton Johnt, 1,1 milliárd forintnyi angol fontot szeretne kapni jó hírneve tönkretételéért.