Átváltozott vidéki lánnyá Somossy Barbi
Amikor nem mű- sort vezetett, akkor a családi birtok körüli munkákba fogott
DÖRGICSE — Egyszerre két álmát éli Somossy Barbara (27)! – Utoljára kamaszkoromban töltöttem ennyi időt a szüleimmel. Még most sem hiszem el, hogy műsorvezetői pályafutásom eddigi legfontosabb időszakában velük is lehettem – áradozott a köztévé bájos műsorvezetője, aki júniusban debütált a Duna TV-n a ma véget érő Balatoni Nyár új háziasszonyaként.
– A szüleim néhány éve költöztek le véglegesen Dörgicsére, és alig akarták elhinni, hogy az egész nyarat a közeli Révfülöpön, illetve itt, velük fogom tölteni. Gyakran egyenesen ide jöttem a forgatásról – vázolta az M5 csatornán ismertté vált tévés.
– Számunkra ez a nyár a sors ajándéka – foglalta össze Somossy József (64), aki válogatott vízilabdázóként 169 alkalommal képviselte hazánkat. – Sportolóként nem tudtam annyi időt tölteni a lányaimmal, amenynyit szerettem volna, de most szó szerint visszakaptuk Barbarát – tette hozzá, de a műsorvezető édesanyja, Kovács Györgyi (62) is el volt ragadtatva.
– Szá mun kra új élet kezdődött, amikor ideköltöztünk, és nem lehet szava kba foglalni a boldogságot, hogy ennek most a kisebbik lányunk is a részévé vált – foglalta öszsze a ritmikus sportgimnasztika 25-szörös magyar bajnok a. Idő sebbi k lányuk, Somossy Dóra (32) is gyakran megfordul a 2,5 hektáros birtokon, de őt a fővároshoz köti a munkája, mert a családi vállalkozás, a budai várban üzemelő Gelateria fagylaltozó üzletvezetője. Barbara viszont lemehetett nyáron, és át is szellemült.
– Azon kaptam magam, nem vágyom vissza a fővárosba. Annyira felvettem a magyar Toszkána életérzését – mondta Barbara, akinek természetesen van saját szobája.
– Reggelente elmegyek futni, majd édesanyámmal reggelit készítek. Aztán sziesztázom a függőszékben, almát szedek, besegítek édesapámnak a traktoros fűnyírásban, vagy anyukámmal munkálkodunk a veteményesében, de már a szüretre is készülünk. Az is előfordul, hogy átmegyek a közelben lakó barátaimhoz egy kis lovaglásra – mondta az egykori díjugrató, aki négy éve a Magyarország Szépe döntőseként vált országosan ismertté.
Barbara sportos családból származik, édesapja pólózott, édesanyja gimnasztikában volt bajnok
Barbara családja szőlőt is termeszt, már az idei szüretre készülnek