Megúszta a botrányt Thandie Newton
LOS ANGELES — Maga Thandie Newton (50) lepődött meg a legjobban, hogy nem lett botrány a júliusban adott interjújából. A Westworld című sorozat sztárja egy hónapja keményen kritizálta Hollywoodot, különösen Tom Cruise-t (56), akivel a Mission Impossible második részét forgatták együtt. Akkor elárulta, hogy a színész megijesztette a munka során, állandóan ordibált vele és mások előtt alázta.
Most Newton a Variety lapnak elmondta: azt hitte, viszszaütnek rá a szavai. A napokban videoklippel együtt megjelent Tedd el című dala, melyben meglehetősen erős nyelvezettel rappel. Kiknek szól a számban hallható üzenet?
– Külön nem szántam senkinek. Már nagyon régen jöttem ki ilyen jellegű, polgárpukkasztó nótával, és a nyár vége előtt mindenképpen ki akartam adni valami olyat, amit a a bulizni vágyó rajongóknak szánhatok. Ahogy a dalban is mondja, 2020-at írunk. Mostanra bele kell férjen egy ismert női előadótól is ilyen erős nyelvezet?
– Tőlem eddig is belefért. Nem gondolom, hogy meg kéne felelnem bárkinek is. Aki ismer, tudja, hogy a hétköznapokban egy teljesen normális lány vagyok, aki pedig a nóták alapján akar beazonosítani, az így járt. A hiphop- és a rapstílus ilyen, aki ebben akar sikereket elérni, az nem akarhat megfelelni a társadalomnak és nem állhat színpadra görcsösen. Nem gondolja, hogy a szülők nem örülnek annak, ha a
A színésznő kemény dolgokat
– Nag yon sokan gratuláltak, pedig biztos voltam benne, hogy innentől elfelejtenek Hollywoodban – mondta a színésznő.
– Erre ne én gondoljak, gondoljon rá a szü lő. Sosem mondtam, hogy hajrá, 12 évesek, most énekeljétek velem a trágár szövegeket. Mindenkinek a saját joga eldönteni, hogy mit enged meg a gyerekének vagy mit nem. Szerintem ennél durvábbat is néznek az interneten, nem érzem rosszul magam emiatt. Szerencsére a rajongótáborom zöme a 18–35 éves korosztályt erősíti. Nekik készülnek elsősorban a dalok. A sokat mutató öltözékeinek köze lehet klipjei milliós nézettségéhez?
– Azt gondolom, hogy az említett videók a stílus kedvelői miatt lettek ilyen nézettek. Nekem egyszerűen tetszik, hogy Amerikában színes egyedi szerkókban vannak az előadók, ezért én is mindig ilyet akarok csinálni. A mostani videóban sem mutatok magamból többet, mint az előzőekben, így nem hiszem, hogy emiatt kattintana rá bárki.