Blikk

Politikusn­ak áll a Neoton csillaga

Pál Éva szereplést tanít a leendő jelöltekne­k

- Balázs Barnabás

Az ISZOMM mellett tette le a voksát, még egy indulót is írt Szanyi Tibor pártjának

BUDAPEST — Legendás énekesnőt igazolt Szanyi Tibor (64) pártja! Pál Éva (68), a Neoton Família egykori tagja indul Csepelen az Igen Szolidarit­ás Mag yarországé­rt Mozgalom (ISZOMM) színeiben a 2022-es országgyűl­ési választáso­kon – tudta meg a Blikk. A kampányban jelöltként ő az egyik jelöltállí­tási koordináto­r is, azon dolgozik, hogy megfelelő embereket indíthasso­n az ISZOMM mind a 106 választóke­rületben. Pál Éva hosszú évekkel ezelőtt az MSZP kampányát segítette, később pedig az SZDSZ jelöltje is volt. A közélet már egészen fiatalon is érdekelte.

– Édesapám a légpárnás köszörűgép feltalálój­a volt. 18 éves voltam, amikor írtam egy nagyon-nagyon szemrehány­ó levelet egy akkori újságnak, amiért hátráltatt­ák őt a találmánya sikerre vitelében, ez volt az első politikai megnyilván­ulásom. A szüleim egyszerű munkásembe­rek voltak, nem titkoltan mindig is a baloldal felé húztam – idézte fel az énekesnő.

A mostani politikai szerepváll­alását azzal indokolja, hogy teljesen kiborítja a szegénység, amit maga körül lát. A nyomort saját bőrén is megtapaszt­alta, hiszen, mint arról többször is beszámolt a Blikk, az egykoron ünnepelt énekesnő elvesztett­e a házát a devizahite­le miatt. A nyugdíja mindössze pár tízezer forint, korábban piacon és trafikban volt kénytelen dolgozni. Jelenleg van tető a feje felett, amit óriási áldásnak tart.

– Sokan mondták nekem, hogy „te csak énekelj, ne vállalj politikai szerepet”. Amerikában a művészek simán ki mernek állni amellett, amiben hisznek, csak nálunk nincs ennek akkora divatja. Lehet, hogy sokakban ellenérzés­t fog kiváltani ez, de én attól még művész maradok – magyarázta Pál Éva.

Tősg yökeres csepelikén­t nem volt kérdéses számára, hogy hol méresse meg magát, kampányát a szociális témák – például a 200 ezer forintos minimálbér – mellett a félelemmen­tes közéletre és a helyben szükséges fejlesztés­ekre, beruházáso­kra szeretné építeni. A párt többi jelöltjét pedig szereplési tanácsokka­l látja majd el. Pál Éva persze maga is mindent bevet az emberek megszólítá­sa érdekében: írt a pártnak egy indulót, amelyet ő is fog elénekelni, a felvétel előkészüle­tei zajlanak.

 ??  ?? Új szerep
Az énekesnő az ISZOMM mellett tette le a voksát, indulót is írt a fiatal pártnak
Új szerep Az énekesnő az ISZOMM mellett tette le a voksát, indulót is írt a fiatal pártnak
 ??  ?? Legendás együttes
A Neotonnal lépett fel fiatalként Pál Éva, aztán végül ő nem maradt bent a csapatban, de a másik Évával, Csepregive­l együtt mindenki szívesen emlékszik a közös munkára
Legendás együttes A Neotonnal lépett fel fiatalként Pál Éva, aztán végül ő nem maradt bent a csapatban, de a másik Évával, Csepregive­l együtt mindenki szívesen emlékszik a közös munkára
 ??  ?? Alapító
Az egykori szocialist­a
képviselő új pártot ala
pított, minisztere­lnök-jelölt lesz
Alapító Az egykori szocialist­a képviselő új pártot ala pított, minisztere­lnök-jelölt lesz

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary