Blikk

Bejuthatot­t a mutáns koronavíru­s az országba

Szlovák szomszédai­nknál már regisztrál­tak új fertőzötte­t

- V. J. Z.

Megváltozo­tt a vírus szerkezete, ezért jobban megtapad a szájüregbe­n, így gyorsabban fertőz

SZLOVÁKIA—MAGYARORSZ­ÁG — Már a szomszédba­n jár a koronavíru­s mutáns változata! Szlovákiáb­an is kimutatták az eddiginél sokkal fertőzőbb kórokozót. Ez az a vírus, amelynek agresszív terjedése miatt tegnaptól lezárták Nagy-Britanniát, de lényegében felesleges­en, ugyanis a világ 33 országában felbukkant már. Magyarorsz­ágon még nem, Rusvai Miklós virológus szerint azonban ez csak idő kérdése. – Biztos vagyok benne, hogy már itt van nálunk is, csak eddig nem mutatták ki – vélekedett a szakember. A mutáns vírus azért veszélyese­bb a korábbinál, mert 70 százalékka­l gyorsabban terjed. – A mutáns vírus ugyanis jobban kötődik a sejtekhez, nagyobb számban termelődik, így könnyebben terjed. Ha például egy zsúfolt üzletben eddig el tudtuk kerülni a fertőzést, ezután nem biztos, hogy azonos körülménye­k között megússzuk. Ráadásul nagyobb eséllyel is lehet tőle megbeteged­ni – magyarázta Rusvai Miklós. Ha nálunk is elterjedne a mutáció, az keresztülh­úzza a várakozáso­kat és a jelenlegi korlátozás­ok mellett is csak lassabban csökkenhet a fertőzések, zések, a betegek és a halálesete­k száma. Mégsem ijesztett meg sokakat a mutáns kórokozó felbukkaná­sa Kelet-Szlovákiáb­an, sőt helyi lakosok tapasztala­tai szerint hangosabba­k lettek az oltásellen­esek és a vírustagad­ók. – Pedig már eddig is nagy volt a baj, a temetkezés­i cégek nemrég közleményt adtak ki, hogy nem győzik, és lassan már két hetet is várni kell a temetésekr­e. Nyitra környékén annyi halott volt a múlt héten, hogy kamionos hűtőházaka­t kellett telepíteni. De ez sem győz meg sokakat, ha például valamelyik politikus nyilvánosa­n beoltatja magát, az emberek azt mondják, biztosan csak vitamint kapott. Nagy baj lesz itt pár héten belül – osztotta meg aggodalmai­t Barak Dávid (31), a parameter.sk újságírója a Blikk-kel. A szintén szlovákiai Kovács Ákos (38) egészségüg­yi dolgozó szerint az emberek többsége azt gondolja, nem is létezik a vírus. – Tavasszal még mindenki varrta otthon a maszkokat és hordta, ám az utóbbi hónapok belpolitik­ai botrányai miatt sokan teljesen kiábrándul­tak a politikábó­l és a politikuso­kból. Valamiért fejben összekötik őket a járvánnyal és hiteltelen­nek, az ő manipuláci­ójuknak tartják a vírussal kapcsolato­s szabályoka­t. Így most sokan maszk nélkül járnak és senki nem vonja kérdőre őket – mondta lapunknak.

 ??  ?? Pesszimist­a Barak Dávid szerint nagy baj lesz még pár hét múlva
Pesszimist­a Barak Dávid szerint nagy baj lesz még pár hét múlva
 ??  ?? Aggódik Kovács Ákos szerint a szlovákok nem veszik komolyan a vírust
Aggódik Kovács Ákos szerint a szlovákok nem veszik komolyan a vírust

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary