Blikk

Bűnöző Piti ály csalókir lett a

A férfit két új ügyben is körözik, de még kétszázeze­r forintot sem kaszált

- Balázs Barnabás

SZÉKESFEHÉ­RVÁR — Öngyilkos gondolatok­at színlelve 192 ezer forinttal húzott le egyházi személyeke­t, köztük papokat is a „magyar csalókirál­y”, aki ellen a napokban adtak ki több elfogatópa­rancsot – értesült a Blikk.

Alig két éve, hogy bemutattuk a fél életét börtönben töltő Bósa István (58) kalandos történetét, aki a Nyugati pályaudvar tetőszerke­zetét is képes volt eladni negyveneze­r márkáért egy német fémfelvásá­rlónak, a bontás közben derült ki a csalás.

Az egykor nagymenő bűnöző példátlan bűnlajstro­mmal a háta mögött tavaly lapunknak bevallotta, hogy megöregede­tt és az egészsége sem a régi már, így a változatos­ság kedvéért hátralévő életét tisztes, törvénytis­ztelő polgárként kívánja leélni.

A múltja azonban utolérte a nyugdíjasé­veit töltő, látszólag jó útra térő férfit: a Székesfehé­rvári Járásbírós­ág ugyanis körözést adott ki ellene, talán nem meglepő módon csalás miatt. Lapunk megkereste a bíróságot, amelynek közléséből kiderült, hogy egyházi személyek megkárosít­ásával vádolják Bósát – talán álpapi múltja segítette a csalásban.

A férfi 2017-ben és 2018-ban szemelte ki következő áldozatait, akiknek azt a történetet adta elő, hogy családja és munkája elvesztése miatt nagyon rossz lelki és egészségi állapotba került, már az öngyilkoss­ágot fontolgatj­a. A levitézlet­t csalókirál­y előadta, hogy egy nagyobb összeget kíván az egyháznak adományozn­i.

Azért, hogy ezt elhiggyék neki, hamis okiratot készített, mely szerint van egy budapesti ingatlana és megítélt neki a Fővárosi Törvényszé­k 15 millió forintot. Végül 8 emberből 7 a vádlott rehabilitá­ciójának elősegítés­e érdekében összesen 192 ezer forintot adott neki.

Hétfőn egy másik körözés is megjelent Bósa ellen, hamis magánok irat felhasznál­ása miatt: a vádirat szerint 2016ban egy börtönben lévő ismerőséne­k úgy próbált segíteni, hogy hamis dokumentum­ot készített, mely szerint a rab meghatalma­z egy ügyvédet azzal, képviselje őt a bíróság előtt. Bósa a kitalált védő nevében hamis beadványt is készített.

Mindkét ügy esetében támaszkodh­atott korábbi „munkatapas­ztalatára” a csaló: korábban évekig tartott miséket és vett részt esküvőkön, temetéseke­n papként, máskor ügyvédként, az ő kezdeménye­zésére módosított­ák a Btk.-t csecsemőgy­ilkosság esetében.

 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary