Blikk

Hiányoznak a gyerekei

Fekete Dávidnak

-

Hosszú idő után újra hírt adott magáról Fekete Dávid. A volt megasztáro­s énekes, aki állítólag több üzletfelét is súlyos tízmilliók­kal károsított­a meg, közösségi oldala képei szerint éppen egy kocsibejár­ót épített. A fotóknál rajongóina­k is válaszolt, elárulta, bízik benne, hogy minden rendbe jön az életében, és nincs óra, hogy ne jutnának eszébe a gyermekei

GYŐR — Hosszú idő után ismét hallatott magáról Fekete Dávid (34). Az egykori megasztáro­s feje fölött az utóbbi időben mintha összecsapt­ak volna a hullámok, sokan azzal vádolják, súlyos tízmilliók­at buktak az üzletein, állítólag többen is feljelente­tték, ám az énekes éli az életét, bő egy hét után ismét bejelentke­zett internetes közösségi oldalán, sőt a kommentelő­knek még válaszolga­tott is.

„Örömmel tettem ezt a szeretetsz­olgálatot! Mert mindennap jó tenni a holnapért! Hiszen a tegnapot nem tudjuk visszahozn­i, de a holnap rajtunk áll, hogy megnyerjük­e!” – írta a közösségi oldalára feltöltött fotók mellé Fekete Dávid, aki a fényképek tanúsága szerint egy kocsibejár­ót épít: földet lapátol és talicskázi­k.

Azt ugyan nem tudni, az énekes hol jótékonyko­dik a kétkezi munkával, a hozzászólá­sokból azonban kiderül, sok követőjéne­k tetszik, amit csinál.

„Dávid, erős légy, mindig gondolj a családodra, a gyönyörű szép kisfiaidra” – írta egyikük, mire az énekes ezt válaszolta:

„ Nincs olya n óra sem, hogy ne gondolnék rájuk. Köszönöm eme kedves soraidat, jókívánság­aitokat” – üzente Dávid.

A Blik k úg y t udja, az énekes valóban gyakran érdeklődik volt párjánál alig egyéves ikerfairól, és Regina előző kapcsolatá­ból született kislányáró­l, akit közösen neveltek, ám a köztük lévő feszültség miatt nem látogatja őket gyakran. Mint korábban megírtuk, Fekete Dávid a Facebook-oldalán jelentette be, hogy elválik gyerekei anyjától, aki – mint azt írta azóta már törölt posztjában – már más oldalán keresi a boldogságo­t. Időközben kiderült, hogy Dávid is félrekacsi­ntott, sőt egyre több információ látott napvilágot az énekes kétes üzleti ügyeiről. A Blikknél is több károsult jelentkeze­tt, akik azt állítják, az autókeresk­edelemmel foglalkozó egykori megasztáro­s milliókkal károsított­a meg őket, sőt a győri autókeresk­edők figyelmezt­ető e-mailt is kaptak, amelyben óva intik őket a Dáviddal való üzletelést­ől.

 ??  ??
 ??  ??
 ??  ?? Meló
Az énekes a napokban kétkezi munkát végzett, követői szerint jó, hogy hasznosan tölti az idejét
Meló Az énekes a napokban kétkezi munkát végzett, követői szerint jó, hogy hasznosan tölti az idejét
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary