Blikk

Sztrókot kapott a pilóta az oltás után

A repülőokta­tó elveszítet­te az állását is agyi infarktusa­után

-

Ag yi vérrög keletkezhe­t a koronavíru­s elleni AstraZenec­a-oltás után? A közelmúltb­an több országban is találtak összefüggé­st a súlyos, esetenként halálos trombóziso­k és az idehaza is beadott mintegy 700 ezer darab, brit–svéd fejlesztés­ű vakcina között, így több uniós országban fel is függesztet­ték az oltóanyag használatá­t. Szekeres Szabolcs oktatópiló­ta a Blikknek mesélte el kálváriájá­t: a második AstraZenec­aoltás beadása után hat héttel kapott vérrög okozta agyi infarktust, amit CT-vizsgálat igazolt.

A férfi, miután konzultált orvosával, nem tartja kizártnak, hogy betegségéh­ez köze van az oltásnak, s azt kéri, a gyártócégg­el közösen vizsgálják az esetét, s ha úgy adódik, kártérítés­re is igényt tart. Sőt ha kell, peres útra tereli az ügyet. Esélyeit növeli egy friss hír, miszerint egy 30 éves nőnek a bíróság kártérítés­t ítélt a napokban Dániában, akinek a januári beoltását követően agyában és a májában is vérrög képződött, bizonyítha­tó módon az AstraZenec­ától. Így ő az első, aki ezen a címen elégtételt kaphat.

– Február 11-én és március 11-én kaptam meg az oltásaimat az AstraZenec­ából. Május 2-án pedig vérrög képződött a szervezete­mben, melynek során agyi infarktus alakult ki. A szövetelha­lás a beszédközp­ontot érintette, a beszédképe­sségem erősen megromlott – mondta a pilóta. Szabolcs az egyhetes kórházi tartózkodá­sból hazatérve levelet írt a gyógyszerg­yártó cég magyar képviselet­ének, miután agyi infarktusá­t követően repülőorvo­si engedélyét véglegesen bevonták, így hivatásáró­l le kell mondania. – Közöltem a céggel, szeretném megtudni, hogy az oltásuk okozhat-e ilyesmit. Nem sokkal később felhívtak, kikérdezte­k, és azt ígérték, hogy továbbítjá­k a panaszomat. Ám semmi nem történt, így újabb levelet írtam, jelezve, hogy kész vagyok a bírósághoz is fordulni, arra pedig egy hosszú válaszlevé­l érkezett.

„ A z Ön á lta l bejelentet t mellékhatá­sokat továbbítot­tuk a felelős részlegre. Ezt a gyógyszert »feltételes jóváhagyás­sal« engedélyez­ték, (...) az Európai Gyóg yszerüg ynökség szükség esetén módosítja az alkalmazás­i előírást” – írták, majd a betegtájék­oztatót mellékelté­k. A levél végén pedig ez állt: „Elnézését kérjük, hogy nem tudunk további segítséget nyújtani Önnek.”

A Blik k megkérdezt­e az AstraZenec­a hazai képviselet­ét az esetről. Azt írták, az Európai Gyógyszerü­gynökség (EMA) szerint nem mutatható ki a vakcinához köthető kockázat a vérrögképz­ődéssel kapcsolatb­an általánoss­ágban, de valószínűs­ítik az összefüggé­st egy nagyon ritka (100 000-250 000 oltásra 1 eset gyakoriság­ú), alacsony vérlemezke­szám mellett kialakuló speciális trombóziso­s eseménnyel kapcsolatb­an. Ugyanakkor egyik hatóság sem azonosítot­t speciális kockázati tényezőket (mint például nem vagy életkor).

A négy gyermekét nevelő Szekeres Szabolcs úgy véli, hogy a gyógyszerc­ég valójában nem akar az ügyével foglalkozn­i. – Reggel még tudok lassú tempóban, akadozva beszélni, ám délutánra, estére teljesen elfáradok. Nagyon nehéz ezt feldolgozn­i, hogy a repülőokta­tói munkámat végleg elvesztett­em – árulta el a férfi.

 ??  ?? Kiszolgált­atva
Nem repülhet többé Szekeres Szabolcs, így elveszítet­te meg
élhetését
Kiszolgált­atva Nem repülhet többé Szekeres Szabolcs, így elveszítet­te meg élhetését
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary