Ártatlannak hiszi apja az elfogott magyar iszlamistát
► V. Kende immáron Hüsseyin Z. V.-ként dédelgette magában gyilkos terveit
Internetes közösségi oldalán már Hüsseyin néven vált elérhetővé a jómódú, értelmiségi kecskeméti szülők sarja, aki 21 éves főiskolásként felajánlotta szolgálatait az Iszlám Állam terrorszervezetnek. V. Kende csőbombákkal és gázolással tört volna a tömegekre, pedig néhány éve még egy piarista gimnázium padjait koptatta
KECSKEMÉT — Tagadja bűnösségét az a 21 éves, iszlám hitre áttért fiatalember, aki a gyanú szerint több terrorcselekményre is készült Magyarországon. Robbantani akart a közelgő futball-Európa-bajnokság egyik meccsén, de tervei között szerepelt az is, hogy egy rendezvényen a tömegbe hajt. A kecskeméti férfit a szülei házában fogták el a TEK kommandósai. A jelenleg börtönben lévő V. Kendét elfogása után egy ideig jogász édesapja védte, tegnaptól azonban a sztárügy véd, dr. Jován László látja el a képviseletét.
– Ügyfelem nem vitatta a tőle lefoglalt elektronikus adathordozókon lévő adatokat, de a bűncselekmény elkövetését tagadta – közölte a Blikk-kel a védő, majd elmondta azt is, hogy a házkutatás során semmilyen robbanószerkezet előállításához szükséges anyagot, eszközt nem foglaltak le. Lapunk elérte a fiatalember édesapját is, aki nem kívánt nyilatkozni, csupán annyit árult el: hisznek fiuk ártatlanságában és kiállnak mellette. Úgy tudjuk: a családot is nagyon megdöbbentette, amikor a TEK kommandósai megjelentek a házuknál. Az édesapa éppen egy tárgyaláson volt, az ingatlanban a fiatalember és édesanyja tartózkodott. Az apuka megbecsült tagja a kecskeméti jogászközösségnek, neves, polgári peres ügyvédként emlegetik.
V. Kende alig három év alatt igen hosszú utat tett meg, amíg végül a kommandósok rajtaütöttek. 2018-ban a kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett, ahol társai szorgalmas, jóeszű, ám nagyon visszahúzódó, csendes fiúnak ismerték meg.
– Bevallom, ő lett volna az utolsó, akiről ezt el tudtam volna képzelni. Amíg együtt jártunk, a szavát is alig lehetett hallani, barátai nem nagyon voltak. Leginkább a fociról lehetett vele beszélgetni. A tanulással nem volt gondja, mindig jól teljesített. Úgy tudom, kifejezetten vallásos családban nőtt fel, a tesója is egy református egyetemen tanul. Egyet tudok elképzelni, hogy magányában egy közösséget keresett, amit most megtalált. Szinte kizárt, hogy szívből hitte volna az iszlám tanításait – árulta el lapunknak Kende korábbi diáktársa, aki szintén a piaristákhoz járt.
Kende a gimnázium után a Budapesti Gazdasági Főiskolán tanult tovább. A járvány alat t a leg több időt szülei kecskeméti otthonában töltötte, a számítógépe előtt. Elképzelhető, hogy ebben az időben fűzte szorosabbra a kapcsolatát az Iszlám Állammal. V. Kende Facebook-adatlapja igen árulkodó. Az általa kedvelt oldalak között több olyat is találunk, amely iszlám közösségekhez kötődik. Sőt Instagram-oldalán már nem is a saját nevén szerepel, hanem egy felvett arab néven, Hüsseyin Z. V.-ként.
A TEK felderítői hosszabb ideje figyelték a magyar fiatalt, akinek internetes aktivitása egyre inkább ijesztő képet mutatott. Hajdú János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója az M1 szerdai adásában többek között elmondta, hogy a férfi maga ajánlkozott az Iszlám Államnak, hogy terrorcselekményt szeretne végrehajtani.
– Maga mondja, hogy bombát szeretne összeszerelni, itt egy csőbombáról beszélünk, amivel olyan rendezvényen akar robbantani, amely Magyarországon, ezen belül Budapesten is nagy tömegeket vonz – mondta a műsorban a főigazgató.