Blikk

Újra felveszi a ritmust Kökény

- Cs. H.

Nehezen szokik vissza a régi kerékvágás­ba Kökény Attila. A zenész egy év kihagyás után ismét koncertezi­k, s bár nagyon élvezi a visszatéré­st, idő kell, mire felveszi a korábbi ritmust.

– Óriási megnyugvás, hogy újra vannak fellépések. Egyrészt anyagi értelemben is, hiszen hiányzott az a pénz, ami kiesett, másrészt pedig számomra a zene egy életforma, amit harminc éve csinálok – kezdte lapunknak a zenész. – Azzal nem volt gond, hogy a színpadon önmagam legyek, egy perc alatt belerázódt­am, ez olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejten­i. Ami viszont nehéz, az az éjszakázás. Teljesen hozzászokt­am, hogy kilenc óra körül már ágyban vagyok és alszom, most viszont hajnal három körül esek haza. A fiam vezette az autót, amivel mentünk, visszafelé meg már tátott szájjal aludtam a kocsiban, annyira kifáradtam – nevette el magát Kökény.

Attila eddig kisebb bulikon énekelt, születésna­pokon, esküvőkön, ám hétvégén már nagy színpadon lépett fel.

– Nagyon jó volt találkozni a közönségge­l. Fotózkodtu­nk, autogramot adtam, és láttam az embereken, hogy mennyire élvezik a bulit. Talán szépen lassan minden visszaáll a régi kerékvágás­ba, és szerintem egy hét múlva már nekem sem okoz gondot az éjszakai műszak – bizakodott Attila.

 ??  ?? Kidől a buli után
Kökény Attila örül, hogy újra felléphet, de elszokott az éjszakázás­tól
Kidől a buli után Kökény Attila örül, hogy újra felléphet, de elszokott az éjszakázás­tól

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary