Miért nem emeli a dolgozók bérét a BKV?
Megszületett a részmegállapodás a BKV és az érdekképviseletek között, amelynek értelmében idén – egyelőre – nem emelik meg a dolgozók alapbérét. Miért mentek ebbe bele? – Azért döntöttünk így, mert látjuk, hogy az önkormányzati és állami szektor is nehéz helyzetbe került, egyszerűen nincs olyan forrás, ami biztosíthatná a béremelést. Ha azonban kap a főváros kompenzációt, vagy a vállalatnál sikerül pénzt megtakarítani, akkor novemberben eg yeztetünk arról, hogy ezt milyen formában kaphatják meg a dolgozók. Elértük, hogy a munkavállalók kétszer kapjanak Budapest-pótlékot, és nő a cafeteria is, de ez semmi a szükséges béremeléshez képest.
A BKV azt is megígérte, hogy nem lesz létszámcsökkentés, ám ez nem tűnik nagy vállalásnak, tekintettel arra, hogy folyamatos a toborzás. – A főváros általánosságban vállalta, hogy akkor is foglalkoztatja a cégeivel a dolgozókat, ha kisebb lesz a teljesítmény, ezt vittük le a BK V szintjére. A buszvezetői létszám például a válság következtében rendben van, de a műszaki, karbantartási szektorban komoly a létszámhiány.
Jól keresnek a dolgozók? – A járművezetők csak túlórával, pihenőnapi munkavégzéssel tudják megkeresni azt a pénzt, amire szükségük volna. Mivel kevesebb a többletmunka, az akár bruttó 400 ezer forintos fizetésük 250-300 ezerre csökkent, ami semmiképpen sem nevezhető jónak, még az ágazatban sem.