Meglestük a Vasas-pályán C. Ronaldót
► Győzelmet remél a mieink elleni keddi Eb-meccsen az ötszörös aranylabdás
A Blikk testközelből leshette meg, hogyan edz a Vasas-pályán Cristiano Ronaldo. Az ötszörös aranylabdás labdarúgó a portugál válogatottal készül a magyarok elleni keddi Európa-bajnoki csoportmeccsre Budapesten
Elképesztő biztonsági intézkedések, rengeteg rendőr és mosolygós Cristiano Ronaldo – így érkezett Magyarországra az ötszörös aranylabdás focista és többi társa, vagyis az Európa-bajnoki címvédő portugál labdarúgó-válogatott. Vigyázzák a sztárok minden lépését, de Ronaldo első labdaérintéseit a Blikk is megleste a Vasas Illovszky Rudolf Stadionjában péntek délelőtt.
– A mostani Európa-bajnokságot ugyanannyira motiváltan várom, mint életem első, 2004-es Eb-jét, sőt lehet, még jobban is – mondta Budapestre indulása előtt Ronaldo. – Nem szeretnék ígérgetni vagy jóslatokba bocsátkozni, de azt megígérhetem, hogy címvédőként minden előttünk álló mérkőzésen nyerni akarunk.
A küldetés tehát elkezdődött, Portugália futballistái csütörtök este el is foglalták budapesti szállásukat, az Eb F csoportjában június 15-én éppen a mieink ellen kezdenek a Puskás Arénában. De persze nemcsak ezért érdemes rájuk figyelni, hanem azért is, mert játékosai elképesztő technikai tudással rendelkeznek, igaz, még közülük is kiemelkedik Ronaldo... A csapat a margitszigeti Grand Hotelben lakik és Angyalföldön edz, mindkét helyszínen rendkívül szigorú biztonsági intézkedések közepette. Fedett kordonokkal rejtik el a kíváncsiskodó szemek elől a játékosokat, mindez részben a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések része is. Így a rajongók csak távolról kiabálhatnak nekik, de azt se tudhatják, a kedvencek hallják-e őket egyáltalán... A Fáy utcában láthattuk pénteken délelőtt, mindez hogyan zajlik a valóságban, rendőrök és biztonságiak sora ügyelt a rendre. A sajtó munkatársait is ellenőrizték, majd átkísérték a tréningre.
Ott aztán mintha más világba csöppentünk volna: semmi szigor, csak mosoly, könynyedség, ráadásul az olasz Juventus sztárja bukkant fel először a gyepen.
Egy kis vállmaszszázs után rögtön játék következett: egy kis foc i k apu mö - gül próbálta a hálóba visszacsavarni a labdát, de nem siker ült neki. A zután a többiek kel bemelegített, jókedvűen végezte a g yakorlatok at. Korábbi Real Madrid- os klubtársával, Pepével még poénkodott is, neveté se -
kor mély tónusú hangja beterítette az ötezres stadiont. Nem maradhatott el a nyújtásnál a tipikus ronaldós pózolás sem, felhúzva rövidnadrágja szárait befeszítette izmos combjait. Az egymás közötti cicázás közben megvillantotta technikai tudását is a 36 éves csatár, aki már csak öt gólra van a 109 találatos iráni Ali Daeitől, válogatottmezben minden idők leggólerősebb játékosától.
– Két nagyon fontos címet szereztünk az elmúlt években, ami nagy felelősséggel jár – utalt az Eb-sikerre és a Nemzetek Ligája-elsőségre Ronaldo. – Mindig a sikerre törekszünk, és ez akkor sincs másként, jó kezdést remélünk a tornán, Magyarország elleni győzelemmel.