Lábra állt, de nem mehet utcára Medgyessy Péter
► Még nem terhelheti műtött lábát az exminiszterelnök, de a futásról nem mond le
Lábra állt, folyamatosan javul az állapota és az erőnléte Medgyessy Péternek, aki a múlt hónap végén meglehetősen komoly térdműtéten esett át. A Blikk éppen egy hete elsőként számolt be arról, hogy kórházban lábadozik a volt miniszterelnök, akin egy budai klinikán végezték el a beavatkozást. Bár a műtét után napokon át kellett feküdnie, s utána is csak óvatosan terhelhette a lábát, most már lényegesen bizakodóbban nyilatkozott az egykori politikus.
– Jól vag yok, köszönöm az érdeklődést, erősödöm, s megkezdődött a rehabilitációs kezelésem. Egyre többet sétálhatok, persze még nem az utcán, de az orvosaim szerint a jövő héten már arra is sor kerülhet – árulta el a Blikk érdeklődésére az egykori kormányfő, akit egyébként meglepett, hogy mennyien érdeklődtek hogyléte felől és menynyien olvasták a róla szóló tudósítást.
– Ha minden igaz, röv idesen hazamehetek, és otthon erősödhetek tovább. Akkor pedig már az utcára is kimehetek – mondta Medgyessy, aki úgy tűnik, 78 évesen sem veszített fiatalos lendületéből. A z köztudott volt, hogy sportos életet él, de a jelek szerint a szükségessé vált térdműtét ellenére sem kívánja feladni ezt az életformát. Mint azt megírtuk, ő döntött arról, hogy ne várjanak tovább és befeküdt a régóta esedékes operációra, ami az ízületi kopás miatt vált szükségessé. Sokan mindezt nem tudták, így azután olyan hírek is szárnyra keltek, hogy Medgyessy a Covid-fertőzése vagy a betegség visszamaradt szövődményei miatt kerülhetett kórházba, ezért töltött el sok időt a klinikán. A volt kormányfő tavaly novemberben valóban átesett a fertőzésen.
Most úgy tűnik, véget érhet a kényszerpihenő, sőt a teljes felépülés után Medgyessy újra felhúzhatja a sportcipőt, legalábbis erre lehet következtetni a szavaiból. – Jöjjenek majd el az első futásomra, szívesen látom önöket! – köszönt el telefonon jókedvűen a munkatársunktól. Ha aktuális lesz az időpont, természetesen a Blikk is szívesen beszámol az első edzésekről.