Blikk

Mi lett vele?

-

Ez már több mint aputest! Lát ványosan meghízot t, jókora poca kot eresztett és egykori ikonikus hajkoronáj­a is végleg oda a korábbi hollywoodi kedvencnek, Brendan Frasernek.

Az őserdő hőse és a Múmia című filmek egykori sztárját az 1990-es és a 2000-es évek egyik legnagyobb szívtiprój­aként tartják számon, ám mostanra már csak árnyéka régi önmagának. Az utóbbi időben ugyanis, amióta nem szerepel rendszeres­en a filmvászno­n, alaposan felszaladt­ak rá a kilók, egykor hosszú és dús tincsei is oda lettek.

Bár az igaz, hogy az 52 éves k a nada i-a mer i k a i szí nészt sem kímélik az évek, az egykori kigyúrt hős azonban állítólag nem pusztán azért esett át a drasztikus változáson, mert semmittevé­ssel múlatta az időt. Egy szerep kedvéért engedte el magát a kelleténél jobban, mégpedig egy készülő amerikai filmdráma, a Darren Aronofsky rendezéséb­en készülő The Whale (A bálna) című mozi kedvéért, amelyben egy erősen elhízott férfit alakít, aki mindentől és mindenkitő­l elvonultan él Idaho területén – írja a The Sun című brit napilap.

– Brendan a készülő filmjében egy Charlie nevű férfit alakít. Az illető mindenáron rendezni akarja viszonyát lányával, akivel azt követően romlott meg a viszonya, hogy Charlie bevallotta, a férfiakhoz vonzódik. A Brendan által alakított szereplő elhagyta a családját, hogy a szerelméve­l lehessen, aki időközben meghal. A halála felett érzett gyász váltja ki Brendan karakterén­él a falásroham­okat, a kényszeres étkezést – súgta meg egy bennfentes.

Fraser a nyilvánoss­ág előtt csak ritkán mutatkozik, ám az elmúlt napokban kivételt tett:

Egyik első szerepében, Az őserdő hősében még feszes izmaival varázsolta el a közönséget és a hölgyeket

A Múmia-filmekkel abszolút A kategóriás színésszé vált, ezután már elkerülték a nagy sikerek Hollywoodb­an

egy New York-i filmpremie­ren, a Tribeca Filmfeszti­válon tűnt fel. A külsejét érintő sokkoló változás miatt azonban jóformán rá sem lehetett ismerni, miközben fekete öltönyében, világoskék ingében és lazán megkötött nyakkendőj­ében pózolt a vörös szőnyegen.

Míg rajongói közül voltak, akik szívből örültek, hogy a Múmia című film főszereplő­je újra megmutatta magát, többen aggodalmuk­at fejezték ki.

„Ezer éve nem láttam már Brendan Frasert, elképesztő­en hiányoltam őt a filmvászon­ról! Bár a legkevésbé sem hasonlít arra a férfira, aki az 1990-es

években volt, remélem, boldog a mostani életében és, hogy minden rendben van az egész

ségével, mert elég rosszul fest” – fogalmazot­t egy Twitter-felhasznál­ó.

 ??  ??
 ??  ??
 ??  ??
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary