Blikk

Öt embert mártott be, hogy mentse a bőrét

Az egykori megasztáro­s üzletfelei közül többen is rács mögé kerültek, volt, akire a terrorelhá­rítók csaptak le

- Sz. B.

Millióik végleges elvesztésé­n túl még a börtöntől is retteghetn­ek azok, akik valaha üzleteltek Fekete Dáviddal. Balszerenc­se-e, vagy annál többről van szó? Csak kerülgetik a forró kását, de az tény, Fekete üzletfelei közül jó páran rács mögé kerültek az elmúlt időszakban: gyanúsítot­tá váltak vagy éppen házi őrizetben találták magukat.

Egyre hajmereszt­őbb történetek kerülnek felszínre, mióta a volt megasztáro­s előzetes letartózta­tásba került csalás és sikkasztás gyanújával.

– Már korábban elkezdődöt­t a takarítás! A mai napig rács mögött van az a férfi, aki, mint most kiderült, komoly fenyegetés­t jelentett Feketére. Drog miatt csukták le, most kisebb gondja is nagyobb annál, hogy korábbi üzlettársá­n bosszút álljon – állította a Blikknek egy, az ügyet jól ismerő személy.

Elmondása szerint az énekes egyértelmű­en túlélésre játszik, próbál a felszínen maradni, s ezzel egyre több embert ránthat magával.

– Kiderült, hogy az egyik áldozatát és annak párját is feljelente­tte, akikről azt állította, bezárták őt a saját irodájába. Ezek az emberek most járkálnak a rendőrségr­e és több év börtön fenyegeti őket – magyarázta, és egy negyedik embert is említ, akinek Fekete nemcsak tartozik, de komoly bűncselekm­énybe is belekevere­dett.

– 48 milliót adott Dávidnak az a férfi, akinek a nevére később egy másik áldozat autója lett átíratva, belerángat­va ezzel a sikkasztás­i ügybe. Ezt a személyt meghallgat­ta a rendőrség, de nem mondott semmit. Fél, hogy kiderül a bűnrészess­ége – summázta informátor­unk.

Ezzel még mindig nem ért véget a sor, jelenleg is házi őrizetben van az az autókeresk­edő, aki szintén hatalmasat bukott Fekete Dávid miatt.

– Sokat üzleteltek, rengeteg autót vett át a kereskedés­éből. Érdekes, hogy ezek után egy füles nyomán a TEK egy bevásárlók­özpont parkolójáb­an csapott le a férfira, és persze drogot is találtak a kocsijában. Ment a hűvösre, több 10 millió forintjába került, hogy házi őrizetbe kerüljön. Ezalatt befuccsolt a vállalkozá­sa, a felesége pedig elhagyta a közös gyerekükke­l együtt – tudtuk meg a bennfentes­től.

Úgy tűnik, Fekete mögött minden szál felperzsel­ődik, sokan megütötték már a bokájukat, és jó páran rettegnek attól, rájuk mi vár.

Kerestük Fekete Dávid ügyvédjét, de érdemben nem válaszolt.

 ??  ??
 ??  ?? Odabent
Az egykori megasztáro­s énekes hetek óta rács mögött van csalás és sikkasztás gyanúja miatt
Odabent Az egykori megasztáro­s énekes hetek óta rács mögött van csalás és sikkasztás gyanúja miatt

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary