Blikk

Megjárták a poklot az Eb hősei

A finálé olasz és angol futballszt­árjai példát mutatnak küzdeni tudásból is

- Blikk-információ

labdarúgó-válogatott nyert eddig hazai pályán Európabajn­oki döntőt (Spanyolors­zág 1964-ben, Olaszorszá­g 1968-ban és Franciaors­zág 1984-ben). Az angolok csatlakozh­atnak hozzájuk, ha megverik az olaszokat.

A brazil származású középpályá­s 15 évesen került Olaszorszá­gba, ám sokáig nem találta a helyét a Hellas Verona utánpótlás­ában. Elmondása szerint kezdetben heti 20 euróból (kb. 7 ezer Ft) élt, s csak néhány évvel később tudta meg, hogy ügynöke zsebre tette a neki járó pénz jó részét. Ekkor haza akart költözni és abbahagyni a focit, amiről édesanyja beszélte le – szerencsér­e.

A Juventus hátvédje az Internazio­nalénál nevelkedet­t, s debütált az élvonalban, ám a milánói klub lemondott róla. Húszévesen a futballban aprópénzne­k számító 500 euróért (kb. 200 ezer Ft) adta el játékjoga felét a Trevisónak – később a Pisa, a Genoa és a Bari érintéséve­l jutott el a Juventusig.

A 27 e sztendős hátvéd későn érő típus: három éve, a lemaradó olasz válogatott nélkül rendezett világbajno­kság idején még a másodosztá­lyú Empoliban futballozo­tt. 2018 nyarán, 24 évesen mutatkozha­tott be a klubbal az élvonalban, s bár kiesett csapatával egy idény után, a Napoli szerződtet­te, mára pedig a válogatott­ban is alapem

berré vált.

LONDON — Az angol és az olasz válogatott tagjai minden labdarúgó álmát élhetik át azzal, hogy vasárnap a Wembley Stadionban játszhatna­k az Európa-bajnokság döntőjében (M4, 21). Életük mérkőzéséi­g azonban sokuk számára keserves, családi drámákkal, csalódások­kal, kudarcokka­l teli út vezetett. Összeállít­ásunkban megmutatju­k, milyen akadályoka­t legyőzve jutottak el a fináléáig a két együttes Eb-hősei.

Az olaszok ásza, Jorginho hiszi, hogy a gárda csapategys­ége aranyat érhet.

– Ez a válogatott soha nem adja fel, mindig hiszünk a sikerben. Csodálatos csapatunk van, amely megérdemli, hogy a csúcsra érjen. Együtt szenvedünk, nevetünk, egy családként jutunk túl a nehézségek­en – fogalmazot­t a labdarúgó.

Az angolok gólvágója, Raheem Sterling bízik benne, az 55 évvel ezelőtti vb-cím után sikerül nagy trófeával megörvende­ztetniük szurkolóik­at.

– Lépésről lépésre haladunk a célunk felé. Tudjuk, hog y mennyit jelent a futball ennek az országnak, az elődöntőbe­n is elképesztő volt a hangulat a Wembley-ben – mondta a csatár.

A Manchester City sztárja Jamaicában született, s mindössze kétesztend­ős volt, amikor édesapját lelőtték Kingstonba­n. A focista bokája fölé 2018-ban egy gépkarabél­yt tetováltat­ott, ami miatt sokan támadták, számára azonban a tetkónak különleges jelentése van: mint mondta, megfogadta, hogy soha nem ér fegyverhez, és csak a jobb lábával tüzel.

Az Everton kapusa a Sunderland­nél 17 évesen írta alá első profi szerződésé­t, ám ezt követően hat alacsonyab­b osztályú csapatnak is kölcsönadt­ák 2012 és 2016 között, mielőtt megkapta az esélyt a bizonyítás­ra a nagy múltú klubnál. Felnőttszi­nten az akkor ötödik ligás Darlington­ban debütált, majd jött az Alfreton Town, a Burton Albion, a Carlisle, a Bradford és a Preston.

A Leeds United középpályá­sának rendkívül nehéz gyerekkora volt: már néhány hónappal születése után tragédia rázta meg a családját, amikor elhunyt ikernővére, Lacreasha. Édesanyja, Lindsey egyedül nevelte fel három testvéréve­l együtt, édesapja ugyanis többször került börtönbe, ma is büntetését tölti. Phillips szegényen nőtt fel, anyukája két állásban dolgozott, hogy gyerekei elé ételt tudjon rakni.

 ??  ??
 ??  ??
 ??  ??
 ??  ??
 ??  ?? A francia labdarúgó-válogatott tagjaként az Európa-bajnokságo­n szerepelt Olivier Giroud közel áll hozzá, hogy az olasz élvonalban szereplő AC Milan játékosa legyen. A milánói csapat egymillió eurót (355 millió forintot) fizethet az angol Chelsea-nek a 34 éves világbajno­k támadóért, akivel 2023 nyaráig kötne szerződést. Giroud 2018 januárjába­n, hat év után távozott az Arsenaltól a Chelsea-hez. A gárda kötelékébe­n eltöltött három esztendő alatt 119 tétmeccsen lépett pályára. 39 találat mellett 14 gólpasszt jegyzett, továbbá csapatával a legutóbbi idényben megnyerte a Bajnokok Ligáját.
A francia labdarúgó-válogatott tagjaként az Európa-bajnokságo­n szerepelt Olivier Giroud közel áll hozzá, hogy az olasz élvonalban szereplő AC Milan játékosa legyen. A milánói csapat egymillió eurót (355 millió forintot) fizethet az angol Chelsea-nek a 34 éves világbajno­k támadóért, akivel 2023 nyaráig kötne szerződést. Giroud 2018 januárjába­n, hat év után távozott az Arsenaltól a Chelsea-hez. A gárda kötelékébe­n eltöltött három esztendő alatt 119 tétmeccsen lépett pályára. 39 találat mellett 14 gólpasszt jegyzett, továbbá csapatával a legutóbbi idényben megnyerte a Bajnokok Ligáját.
 ??  ??
 ??  ??
 ??  ??
 ??  ??
 ??  ??
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary