„Édesapám már sosem lesz a régi”
Boldog a rapper, hogy kezd megerősödni a szülője a betegségeket követően
BUDAPEST — Nagy volt az öröm a múlt hét végén a Pit yinger családban, ugyanis Pityinger László, művésznéven Dopeman édesapja, László ünnepelte a 67. születésnapját. Az, hogy szerettei körében szelhetett tortát a jeles napon, és emlékezhetett meg az évek múlásáról a családfő, szinte felér egy csodával, ugyanis az elmúlt néhány év pokolian nehéz volt számára – és így a családjának is. Idősebb Pityinger László ugyanis átesett egy súlyos agy vérzésen, majd a halálos kórral is megküzdött és győzött.
– Apunak 2017-ben volt egy agyvérzése, amit csodával határos módon túlélt és szépen fel is gyógyult belőle, de az orvos figyelmeztette, hogy a vérnyomására nagyon kell figyelnie. Bár szellemileg teljesen ép, sajnos maradtak vissza tünetek a sztrók után. A mozgása például nem tökéletes és hamar elfárad, de nem panaszkodok, örülünk, hogy ennyivel megúszta. Sosem lesz már a régi, de bebizonyította, hogy kemény csávó – jelentette ki a rapper.
Dopeman a Blik k nek elárulta, alighogy kiheverték a sztrók okozta sokkot, máris újabb betegség támadta meg szeretett édesapját.
– Szegénynél nem sokkal később derült ki, hogy rákos, a hólyagján találtak tumort. Műteni kellett és kemoterápiát is kapott, de ebből is felépült – mondta nagyot sóhajtva Dopeman. – Jár rendszeresen kontrollvizsgálatokra, és azt mondják az orvosok, le a kalappal előtte, kitartó, és bivalyerős. Most tünetmentes, reméljük, így is marad. Mi
mindenben támogat ju k , se - gítjük, hiszen a legfontosabb, hogy tudja, nincs egyedül a nehéz időszakban sem.
A Pityinger família összetartása legendás. Bár már a rappernek is saját családja van, öccse, Péter is a maga életét éli, nem telik el úgy hét, hogy ne látogatnák meg a szüleiket és beteg húgukat, Fruzsinát
– A család a legfontosabb – szögezte le Dopeman, aki azt is elárulta, milyen meglepetéssel készültek a nag y napra. – Apu korábban elkotytyintotta, hogy egy nagy álma van még az életben, játszani egy Gretsch márkájú gitáron, ami egy igazi mesteri hang
letésnapját ünnepelte néhány szer. Összedobtuk az árát és megleptük vele. Nem számított rá, nagy örömet szereztünk, remélem, még sokszor felköszönthetjük őt.
Az idősebb Pityinger László álma egy Gretsch gitár volt, a család összedobta a míves
hangszerre a pénzt