Mohameddel nem békülnek a csapattársai
Csak remélhetjük, hogy a vívók ellentéte nem megy az olimpiai szereplés rovására
TATA — Bizarr helyzet: úgy készülnek közös szereplésükre az olimpián, hogy szinte nem is beszélnek egymással... A tokiói játékokra a női tőrcsapat Kreiss Fanni, Kondricz Kata, Pásztor Flóra, Lupkovics Dóra összeállításban harcolta ki a kvótát, de utóbbi helyett a szövetség a magyar rekordot jelentő, hetedik olimpiáján induló Mohamed Aidát nevezte be. Mindez május végén derült ki, elképesztő indulatokat kavarva. Eltelt azóta másfél hónap, és a válogatott hétfői tatai edzésén kiderült, még mindig hatalmas az ellentét a csapattársak között!
A 45 éves Mohamed csapatba állítása ellen fiatalabb társai nyílt levélben tiltakoztak, de a szövetség a hazai ranglistás helyezésre hivatkozva kitartott mellette. Így tartalékként ott lesz Tokióban.
– Mindennap úgy jöttem le edzeni, tudom, milyen célért küzdök. Az elmúlt időszakban csak a feladatomra koncentráltam, próbáltam kizárni a körülöttem lévő zajt – mondta Mohamed, aki nem tagadja, továbbra sem felhőtlen a viszony a csapatban. – Nem beszélgettünk a helyzetről, de a feladatunkat, úgy érzem, megoldottuk. Együtt edzettünk, videóztunk, szakmai kérdésekben kommunikáltunk.
A vívók tatai nyílt edzésén a tőrözők összeálltak egy-két közös képre, de látszott, nincs minden rendben. A hazai ranglistát vezető Kreiss Fanni szerint a konfliktust csak úgy lehetett volna elsimítani, ha visszatér közéjük Lupkovics.
– Nag yon r o s sz u l érintett minket, hogy Dóri kikerült a csapatból, nem tartjuk igazságosnak a döntést. De nem tudunk rajta változtatni,
Tokióban Dóriért is kell küzdenünk majd – fogalmazott az UTE vívója.
Szerettük volna megkérdezni Feczer Viktor vezetőedzőt arról, hogyan lehet eredményesen dolgozni ilyen körülmények között, de nem kívánt nyilatkozni. Boczkó Gábor, a szövetség sportigazgatója ugyanakkor hangsúlyozta: a felkészülés rendben zajlott, a szövetség döntése után a csapat tagjai profi versenyzőkként dolgoztak tovább.