Budapest oltakozik, a Jászság tartózkodik
A Szolnokon élő Dóra nem veszi fel az oltást, nem győzte meg az eddigi
Marika sokáig nem láthatta unokáit, az oltás birtokában azonban találkozhat velük volt rám. Nagyon fontosnak tartom, hogy az emberek beoltassák magukat. Megdöbbenéssel hallottam, hogy a Jászságban jóval kisebb az átoltottsági arány, mint mondjuk a szomszédos Pest megyében – nyilatkozta a nő.
A Budapest II. kerületében élő Marika nagyon örül, hogy mind a két oltást megkapta már, így hosszú idő után újra tud találkozni gyerekeivel és unokáival.
– Hat unokám van, és pokolian hiányoztak már. A lányom, amint lehetett, regisztrált engem az oltásra, szerencsére hamar sorra kerültem – mesélte Marika.
A szintén fővárosi Hála Sándor rövid ideig vacillált, hogy oltakozzon-e vagy sem.
– Az elején annyi mindent lehetett hallani, hogy teljesen összezavarodtam. Végül a barátaim győztek meg, hogy bolond vagyok, ha nem oltatom be magam.