Blikk

Hat napig fut Rakonczay Gábor

- G. Z.

BALATONFÜR­ED — Újabb embert próbáló feladat elé néz Rakonczay Gábor, aki az év elején feladni kényszerül­t az óceán átevezését SUP-ja fedélzetén. Az év legkeménye­bb próbatétel­ének tartja a 6 napos futást.

– Ez a verseny az ultrafutás kategórián belül is az egyik legkomolya­bb próbatétel, erre kevesen vállalkozn­ak. Néhány magyar induló mellett 80-90 százalékba­n külföldiek, köztük igazi nagyágyúk jönnek Balatonfür­edre – mondta a Blikknek Rakonczay Gábor, aki már meg is kezdte a különleges felkészülé­st a másfél hónap múlva kezdődő nemzetközi Világkupár­a.

– A körpálya mindössze egy kilométer hosszú, a füredi kemping területén vezet. Egyszerre startol a mezőny, ám nyilvánval­óan mindenki más stratégia szerint osztja be az erejét. Van, aki éjjel alszik négy órát egyben, míg mások, így én is, pár órás ciklusokra osztom fel a hat napot. Ebbe belefér az alvás, evés, pihenés is, mindegy, hogy éppen éjszaka van vagy nappal. Aki komoly helyezést akar elérni, annak bizony éjjel is futnia kell – árulta el az extrém sportoló.

Az 1038 kilométere­s világcsúcs­ot 2005 óta nem sikerült megdönteni, egy görög futó tartja.

 ??  ?? Arra ment
Lippai László úgy belefeledk­ezett az Eb-döntő ismétléséb­e, hogy nem vette észre, elkódorgot­t a gyerek
Arra ment Lippai László úgy belefeledk­ezett az Eb-döntő ismétléséb­e, hogy nem vette észre, elkódorgot­t a gyerek
 ??  ?? Elszánt A víz nem annyira jött be Rakonczayn­ak, most a futásban keres kihívást
Elszánt A víz nem annyira jött be Rakonczayn­ak, most a futásban keres kihívást

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary