Égett a Vidi
Kínos kiesés az örmény Ararat ellen Szabiccsal a kispadon A magyar futballcsapat már el is búcsúzott az Európakonferencialigától
GJUMRI — Hiába érkezett nagy reményekkel a Mol Fehérvár focicsapatához Szabics Imre, a vezetőedző egyelőre ég az évi 10-11 milliárd forintos költségvetéssel rendelkező klub kispadján.
A székesfehérváriak rögtön, a selejtező első fordulójában búcsúztak az újonnan indult nemzetközi sorozattól, az Európa-konferencialigától. Az örmény Ararat együttese ejtette ki a magyar csapatot a sorozatból, miután az idegenbeli 1-1-et követően otthon 2-0ra győzött (összesítésben 3-1).
– Nehéz mérkőzés vár ránk, amelyen száz százalékot kell nyújtanunk, hogy elérjük azt, amiért jöttünk. Szeretnénk továbblépni a következő körbe. Kellemetlen ellenféllel állunk szemben, amely szervezetten játszik, de hiszünk a saját erősségeinkben és abban, hogy eredményesen zárjuk az első fordulót – mondta a meccs előtt Szabics.
A terve nem vált be... Ahogy az eddigi székesfehérvári szerepvállalása is csalódásként könyvelhető el. Pedig hatalmas reményekkel érkezett a klubhoz. Az osztrák válogatott másodedzői posztját hagyta el a magyar csapat kedvéért, noha Ausztriával az Európa-bajnokságon szerepelhetett volna. Talán már bánja, hiszen az osztrákok egészen a nyolcaddöntőig meneteltek...
Szabics a Fehérvárnál április elején állt munkába. A bajnokságban még az ezüstérmet sem sikerült megszerezni a bajnok Ferencváros mögött, a Puskás Akadémia megelőzte a csapatát. Ráadásul a Fehérvár esélyesként a Magyar Kupa-döntőt is elbukta az Újpesttel szemben.
Talán abban reménykedhettek Fehérvárott, sikeres felkészüléssel javul a csapat teljesítménye, de az Ararat elleni kudarc azt mutatja, valami továbbra sem stimmel. Pedig a tréner nagyravágyó terveket dédelgetett a tavaszi kinevezésekor.
– Olyan csapatot kívánok építeni, amellyel komoly, valós kihívói lehetünk a Ferencvárosnak. Azt szeretném, ha a következő három évben legalább egy bajnoki címet tudna nyerni az irányításommal a Fehérvár – jelentette ki Szabics.
Nagy kérdés, a gárda valóban fel tudja-e venni a tempót a legutóbbi három bajnoki címet begyűjtő Fradival.
a kispadra, hogy sikeres legyen vele a
A kupában szintén érdekelt Puskás Akadémia lapzárta után hazai pályán játszotta a visszavágót a finn Inter Turku ellen, az első meccs 1-1-gyel zárult. Újoncként szerepel a Debrecen az NB I-ben. Milyen célokkal vág neki a klub a 2021–2022-es élvonalbeli szezonnak?
– A visszatérésünk utáni első idényünkben a biztos bennmaradás az elvárás a csapattal szemben. Természetesen, ahogy fejlődik a gárda az NB I-ben, annak fényében lehet majd komolyabb célokat meghatározni. Az elmúlt idények alapján látszik, nagyon kiegyenlített a mezőny az első osztályban. Nehéz lesz helytállnia a DVSC-nek?
– Valóban láthatjuk a legutóbbi szezonok alapján, hogy mindig óriási harc zajlik a kiesés elkerüléséért, de a dobogóért is hatalmas a küzdelem. A Ferencváros, a Fehérvár