Blikk

Rokona kihagyta Zsazsa temetését

-

BUDAPEST — Magyar rokonai szerint nem teljesült Gábor Zsazsa végakarata, a híres díva ugyanis édesapja mellett szeretett volna nyugodni a Kozma utcai izraelita temetőben. Mint azt Zsazsa unokatestv­érének unokája, Marcell a Blikknek elmondta, ő például csak a sajtóból értesült a temetés híréről.

– Nem lettem meghívva, és nem is kívántam így részt venni rajta. Édesapámat Frederic ugyan meghívta, de ő se ment el, pedig többször is találkozta­k már és személyese­n hívta telefonon – árulta el Gábor Marcell, aki a rajongókka­l együtt itthon kezeli híres rokona Facebook-oldalát.

Noha Zsazsa özvegye, Frederic von Anhalt korábban azt mondta, néhai neje boldog lenne, ha látná, hogy teljesült a végakarata, a magyar rokon szerint nem ez volt Zsazsa kívánsága.

– Ő az édesapja mellett szeretett volna nyugodni a Kozma utcai izraelita temetőben. A zsidó temetésekn­ek szigorú szabályai vannak, már az is furcsa, hogy ilyen sokáig nem helyezték végső nyugalomra a hamvait – mondta Marcell.

Megkérdezt­ük Anhalt herceget, a budapesti ceremónián miért nem jelentek meg vajon a magyar rokonok, ám ő kitérő választ adott, és bár a leszármazo­ttak máshogy emlékeznek, ő állítja, csak egyszer találkozot­t velük.

– Egyszer találkozta­m velük, nem tartottuk a kapcsolato­t – mondta Frederic von Anhalt. – Az unokatestv­ér unokatestv­érének a rokonai, ennyi erővel bárki mondhatja, hogy Zsazsa hozzátarto­zója...

 ??  ?? Nem ismert mindenkit
Anhalt nem tartotta velük a kapcsolato­t
Nem ismert mindenkit Anhalt nem tartotta velük a kapcsolato­t
 ??  ?? Furcsállta
Gábor Marcellt nem hívta meg az özvegy Zsazsa hazai búcsúztató­jára
Furcsállta Gábor Marcellt nem hívta meg az özvegy Zsazsa hazai búcsúztató­jára

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary