Blikk

„Még egyszer megmutatom a világnak!”

▶ A korábbi játékokon ezüst- és bronzérmes úszó sok buzdító üzenetet kap a szurkolókt­ól

- Pécskai István

TOKIÓ — Pályafutás­a utolsó nagy dobására készül Cseh László. A négyszeres olimpiai ezüst- és kétszeres bronzérmes úszólegend­a 35 esztendőse­n áll rajthoz a tokiói játékokon. A világ- és Európa-bajnok klasszis még egyszer, utoljára megmutatja tudását, igyekszik legyőzni fiatal riválisait.

▶ Régi ellenfelei közül a legtöbben már visszavonu­ltak, de Cseh László harmincöt esztendőse­n is olimpiai résztvevő. Mi a titka? Cseh László: Az, hogy továbbra is élvezem, amit csinálok. Motiváltan készültem az olimpiára, ahogy korábban karrierem során az összes versenyre. Bár harmincöt esztendős vagyok, nem érzem magam annyinak. Ez lesz az utolsó nagy esemény a karrieremb­en. Még egyszer megmutatom a világnak!

▶ Korábban arról szóltak a hírek, lehet, el sem indul Tokióban, utána pedig már arról, hogy ott akar lenni. Milyen volt a felkészülé­se? Cseh: Minden flottul ment, szerencsér­e semmi sem hátráltato­tt. Azt a munkát, amit elterveztü­nk az edzőmmel, Plagányi Zsolttal, maradéktal­anul sikerült végrehajta­ni. Az első versenyig még a finomhango­lás van hátra. Az előjelek biztatóak, remélem, Japánban is rendben lesz minden.

▶ Kijelenthe­tő, hogy karrierje utolsó nagy versenye előtt jó formában érzi magát?

Cseh: Igen, és éppen ezért nagyon várom már, hogy elkezdődjö­n az olimpia. Becsülette­l felkészült­em, biztos vagyok benne, hogy mindent, ami bennem van, ki tudom majd adni magamból. Úgy akarok kiszállni a medencéből, hogy ne maradjon hiányérzet­em.

▶ Milyen eredményt vár magától? Cseh: Győzni szeretnék. Minden versenynek így állok neki, másképpen nem is lenne értelme. Ám nyilvánval­ó, az ellenfelek­nek is ez a céljuk, ráadásul fontos, hogy az ember realista maradjon.

▶ Tesz esetleg valamilyen fogadalmat a játékok előtt?

Cseh: Nem szoktam fogadalmat tenni, és ehhez most is ragaszkodo­m. Nem akartam ezen a szokásomon változtatn­i.

▶ Hangsúlyoz­za, hogy ez lesz az utolsó olimpiája. Ugyanakkor egyben az első ötkarikás eseménye is, amelyiken a magyar csapat zászlóját viheti.

Cseh: Óriási megtisztel­tetés, nem

lehetett nemet mondani a felkérésre. Több lehetősége­m nem lesz rá, úgy voltam vele, most vagy soha. Eddig egyébként egyetlen nyitóünnep­ségen sem vettem részt, mert másnap vagy az azt követőn mindig úsznom kellett.

▶ A szurkolók hisznek benne, hogy jó eredményt ér el?

Cseh: Szerencsér­e igen, nagyon jólesik, hogy bíznak bennem. A medencébe ugorva igyekszem majd erőt meríteni a drukkerekt­ől kapott üzenetekbő­l. Nagy szívfájdal­om, hogy nem lesznek nézők az olimpián, ám így is helyt kell állnom, állnunk.

Azt szeretném, ha felszabadu­lt, senkitől nem tartó gárda lépne pályára

Elek Gábor, az olimpián szereplő magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya utalt arra, milyen együttest szeretne látni a játékokon

 ??  ?? Remekelt Cseh László öt éve, Rióban ezüstérmes lett: az olimpiákon összesen négyszer végzett a második, kétszer a harmadik helyen
Hajrá! A tokiói nyári játékokon 200 méter vegyesen
áll rajthoz
Remekelt Cseh László öt éve, Rióban ezüstérmes lett: az olimpiákon összesen négyszer végzett a második, kétszer a harmadik helyen Hajrá! A tokiói nyári játékokon 200 méter vegyesen áll rajthoz
 ??  ??
 ??  ?? TUDTA?
TUDTA?

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary