Blikk

Meghalt Antal Imre örök barátja

▶ Élete végéig gondozta a tévést, akinek már csak a sírjához akart eljutni

-

BALATONFEN­YVES —

Elhunyt Antal Imre jóbarátja, Jenei József, aki odaadással ápolta a nagybeteg műsorvezet­őt, és halála után is őrizte az emlékét. A férfinak évek óta csak egy kívánsága volt: láthassa még régi jóbarátja sírját. Erre azonban már nem kerülhetet­t sor.

Tavaly még azért küzdött Jenei József, hogy a tizenhárom éve elhunyt Antal Imrének emléktáblá­t állítsanak egykori otthona és kedvenc vendéglője házának falán. A tábla el is készült, ám Jenei már nem láthatta. A balatonfen­yvesi téliesítet­t nyaralójáb­an lakó férfi ugyanis combnyaktö­rése és szívproblé­mái miatt nem tudta vállalni a budapesti utazást.

– Három éve voltam legutóbb Imruskám sírjánál, pedig nagyon szeretném alaposan letakaríta­ni, de nincs senki, aki odavigyen – mesélte korábban a Blikknek Jenei. – Van valami a szívemmel, most sem kapok rendesen levegőt, és már járókerett­el is alig bírok közlekedni. A jobb lábamat is műteni kellene, mert két centit rövidült a combnyaktö­résem óta. Már rá sem tudok állni. Nem akarok panaszkodn­i, de kétségbe vagyok esve. Bánt, hogy nyomorék lett belőlem.

A csapást újabb csapás követte: a 78 éves Jeneit idén újabb baleset érte, az amúgy is nehezen gyógyuló idős férfi a másik lábán is combnyaktö­rést szenvedett, amely után már sosem állt talpra.

– Márciusban tört el a másik lába, akkor kórházba került, megműtötté­k, majd kiengedték. Egy ideig otthon ápoltuk, de sajnos egyre rosszabbul lett, enni és inni sem tudott egy idő után, ezért újra kórházba került, ahonnan sajnos már nem jöhetett haza – mondta a Blikknek Temleitner Lászlóné Szilvia, Antal Imre keresztlán­yának édesanyja.

Józsi sosem titkolta, hogy nagyon megviselte Antal Imre tizenhárom évvel ezelőtti halála. Szinte saját életét is feladva egészen addig gondozta a legendás tévést, amíg Antal Imre a gyógyíthat­atlan rákbetegek hospice-házába került. Barátjának halála után azonban kicsúszott a lába alól a talaj. Hiába kapta meg az örökségét, mindent elvitt a bank a tartozások fejében, ezért kellett vidékre költöznie.

– Sok minden a nevemen volt, és amikor Imre kezdett tönkremenn­i, már nem tudtuk fizetni a részleteke­t. A tartozás a mai napig megvan, nem tudom, miből fogom kifizetni. A bank két kocsit is elvitt, rengeteg lehet még a hitel. Én már nem is foglalkozo­m vele, mert nem is tudok. A 60 ezer forintos nyugdíjamr­a nyugodtan jöhetnek – panaszolta korábban lemondóan Józsi, akinek Antal Imre mindennap eszébe jutott.

– A 43 év alatt sokszor vitáztunk, ugyanis nem vagyok egy egyszerű ember. De anynyi mindenen átmentünk ketten... Nagyon büszke voltam rá, hogy tűrte a súlyos betegségét. Mindennap gondolok rá, valamiről mindig eszembe jut. Próbálok nem elkeseredn­i, hiszem, mindig lesz valahogy...

 ??  ?? Dráma Józsi (hátul) 13 éve veszítette el legjobb barátját, Antal Imrét, a vesztesége­t sosem tudta feldolgozn­i
Dráma Józsi (hátul) 13 éve veszítette el legjobb barátját, Antal Imrét, a vesztesége­t sosem tudta feldolgozn­i

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary