Öt esztendeje gyászolják a barátai Somló Tamást
BUDAPEST — Pótolhatatlan veszteség. Üres, elkoptatott mondat. Somló Tamással kapcsolatban mégis a legkifejezőbb. Immár öt esztendeje nincs közöttünk minden idők egyik legjobb, legsokoldalúbb hazai zenésze. Bár újra énekelné nekünk: Nem adom fel!
Folyamatosan a színpadon volt, dalokat írt, és élvezte az életet – amíg betegsége hagyta. Egyszer Mihály Tamás, az azóta szintén elhunyt basszusgitáros azt írta: „Minden szempontból különleges ember, a végtelenségig lezser, néha a linkség határáig, de fantasztikusan tehetséges. Állítom, hogy egy tökgyaluból is tudna zenei hangokat csiholni…”
És Somló Tamás valóban ilyen volt. Gyerekkorában hegedülni tanult, majd az Állami Artistaképzőbe járt, beutazta a világot. De a zene volt az ő igazi birodalma, és előbb az Omegában, majd az LGT-ben alkotott maradandót.
– Kilencéves korunk óta vagyunk barátok. Nem vagyok hajlandó múlt időben beszélni róla. Rendszeresen kijárok a temetőbe a sírjához, de nem tudom felfogni, hogy nincs többé – mondta jó barátja, Horváth Charlie.
De a zenésztársadalomból nemcsak ő gyászolja folyamatosan, Demjén Ferenc a hetvenedik születésnapja alkalmából tartott nagykoncerten végigzokogta a Gyertyák című számot, amely közben Somló Tamás arcképe jelent meg a kivetítőn. Rózsi azóta is megemlékezik róla, ahogy az Omega frontembere sem feledi.
– Ő volt az első, aki elment a csapatból, nem sokkal később Laux Józsi követte – sóhajtott Kóbor János. – Jóllehet tudtam, hogy hosszú ideje küzd gyógyíthatatlan betegséggel, azt hajtogattam, Tomi erős, soha nem halhat meg. Tévedtem...