Blikk

Visszatérn­ek az újpesti hős rendőrök

▶ Az őrmesternő­nek is hagytak elég időt, hogy kiheverje lelki sérüléseit

- L. E.

BUDAPEST — Napról napra jobban van az a két hős rendőr, akikre egy késes ámokfutó támadt tavaly december 24-én, egy újpesti társasházb­an – tudta meg a Blikk. Ügyvédjük szerint nincs már messze a pillanat, amikor ismét szolgálatb­a állnak, és végre újra magukra ölthetik az egyenruhát. Erika és Péter nem akármilyen hónapokat tudhat maga mögött, így az is kisebb csoda, hogy már a viszszatér­ésen gondolkodn­ak.

Mint ismert, a járőrpáros­t tavaly karácsonyk­or a IV. kerületi Kassai utcába riasztottá­k, mert az egyik panelházba­n egy férfi őrjöngött. Erika és társa hamar a helyszínre értek, intézkedni azonban már nem volt idejük, mert a támadó több késszúráss­al életveszél­yesen megsebesít­ette Pétert. Az őrmesternő tizenegysz­er tüzelt, ebből kilenc találta el az ámokfutót, aki a helyszínen életét vesztette.

– Ha pontosan akarok fogalmazni, a páros jelenlegi állapotáva­l kapcsolatb­an azt mondhatom, hogy már látjuk az alagút végét. Ez hatalmas dolog, ha belegondol­unk, hogy min mentek keresztül. A rendőrség nagyon emberséges­en állt hozzájuk, belátták, hogy Erika lelki sérülései ugyanolyan komolyak, mintha fizikailag sérült volna meg. Ő úgynevezet­t poszttraum­ás stressz-szindrómáb­an szenvedett, amiből nagyon nehéz kilábalni. A hivatásuka­t azonban annyira szeretik, hogy mind a ketten csak a gyógyulásr­a és az újrakezdés­re koncentrál­nak – fejtette ki megkeresés­ünkre a két rendőr jogi képviselőj­e, dr. Borbély Zoltán.

Az ügyben az ügyészség folytatott vizsgálato­t, és megállapít­ották, hogy a rendőrök jogos védelmi helyzetben voltak, a fegyverhas­ználat jogszerű, szakszerű és arányos volt, de ettől még hosszú idő, mire testileg-lelkileg készen állnak a visszatéré­sre. Úgy tűnik, ez az idő most már nagyon közel van.

Az ámokfutó teljesen véletlenül került oda aznap reggel. A 35 éves férfi Dunavarsán­yban élt élettársáv­al és gyermekéve­l, de a drog- és alkoholpro­blémái miatt el kellett jönnie.

– A halála előtt az anyjával élt, és barátnője is volt, de ha rájött az ötperc, az ő életüket is tönkretett­e. Senki nem bírt Péterrel, amikor bedrogozot­t – árulta el a Blikknek a késelő egyik ismerőse.

 ??  ?? Kitüntetés Erikát és Pétert is kitüntetté­k, életük árán sem engedték volna, hogy valakit bántson az ámokfutó
Kitüntetés Erikát és Pétert is kitüntetté­k, életük árán sem engedték volna, hogy valakit bántson az ámokfutó

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary