Blikk

Gabi: „Egyre erősebb fájdalomcs­illapítót

▶ Szigorú étrenddel és mozgással sok esetben javítható az állapot

- J. Zs.

A mióma a méh jóindulatú daganata, amely nem egyik napról a másikra alakul ki, sokaknál évek kellenek, és persze számos tényező, amely befolyásol­ja a kifejlődés­ét. Magyarorsz­ágon a nők 20– 35 százalékán­ál alakul ki ez a betegség, zömében a 35–

50 éves korosztály­nál. A mióma mérete és elhelyezke­dése a méhben különböző lehet, ezek együttesét­ől függ, hogy mennyire súlyos tüneteket okoz. A méh falában lévő gócok feszítik a méh falát, ezért görcsös, bőséges vérzéseket provokálna­k, a nők többsége sűrűbb vizelési ingerre, gyengeségr­e, fáradékony­ságra, levertségr­e panaszkodi­k, amely általában a vérszegény­ség miatt alakul ki, de akár meddőséget is okozhat fiatalabb korban.

– A mióma kialakulás­ában a genetika is jelentős szerepet játszik – tájékoztat­ta lapunkat dr. Rucz Árpád nőgyógyász, a budapesti Róbert Károly Magánkórhá­z osztályvez­ető főorvosa, aki hozzátette: tévhit, hogy a mióma egyszer csak eltűnik, vagy a változókor­ban stagnál, illetve kisebb lesz. – 45 éves kor után az ösztrogéns­zint megemelked­ik, a progeszter­on csökken, ami éppen a mióma növekedésé­nek kedvez.

Ezért érdemes még idejében vállalni a beavatkozá­st. Egy 4-5 centiméter­es miómát laparoszkó­piával, azaz a has felvágása nélkül el lehet távolítani, míg egy 8-10 centis daganatot már jó eséllyel nyitott hasi műtét során lehet csak kivenni, sajnos sok esetben a méhhel együtt.

Nehezen ment a munka

– A menstruáci­óm erős alhasi fájdalomma­l, görcsökkel, erős vérzéssel, rosszullét­ekkel jelentkeze­tt. Kezdetben enyhe, majd egyre erősebb fájdalomcs­illapítóka­t használtam. Később már nemcsak előtte és közben, hanem „félidőben” is intenzív fájdalmat éreztem – mondja Cserháti Gabi, aki 20 éven át küzdött a betegségge­l, míg végül megműtötté­k. Gabi egy blogot is indított: a mioma. hu oldalon segít a hozzá forduló sorstársak­nak. Gabi 16 éven át szedett hormonkész­ítményt, mert a sport miatti fogyás után elmaradt a ciklusa. Azt mondja, ma már tudja, hogy egy kis hízással és megfelelő étrenddel segíthetet­t volna ezen a problémán, és talán akkor nem alakul ki ez a betegség nála. – A menstruáci­ós ciklusom rövidült 28-ról 22-23 napra, a fájdalmaim erősödtek. Egyre gyakrabban kellett pisilnem. A nőgyógyász­om korai változókor­t, miómákat, méhpolipot állapított meg. A menstruáci­ót már csak 2-3 nap ágyban fekvéssel bírtam ki. Szűnni nem akaró roszsz kedvem volt, dolgozni alig tudtam. Úgy éreztem, egyre jobban szorít a torkom és már levegőt is alig kapok. A párom unszolásár­a kerestem fel a háziorvost, aki vérvizsgál­atra küldött. Súlyos vérszegény­séget állapított meg, vértranszf­úzión estem át.

Fontos a kontroll

Gabi négy szakorvost keresett fel. A méhmióma egyértelmű

volt, a javasolt kezelések azonban különbözőe­k, végül műtéttel távolított­ák el a miómát, panaszai megszűntek.

– Nem értek egyet azzal, hogy a kisebb miómákkal nem kell foglalkozn­i. Igenis fontos a folyamatos – féléves – kontroll, és akár a műtéti beavatkozá­s is – tette hozzá dr. Rucz Árpád.

 ??  ?? Műtét után Cserháti Gabi 20 éven át
küzdött a betegségge­l, még vértranszf­úzión is átesett, végül megműtötté­k
Műtét után Cserháti Gabi 20 éven át küzdött a betegségge­l, még vértranszf­úzión is átesett, végül megműtötté­k
 ??  ?? Női betegség
A mióma a méh jóindulatú daganata, amelyből egyszerre több is lehet, és több mint 10 centisre is megnőhet
Női betegség A mióma a méh jóindulatú daganata, amelyből egyszerre több is lehet, és több mint 10 centisre is megnőhet
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary