Blikk

Politikuso­kat, pénzembere­ket, újságíróka­t hallgattak le Intim pillanatai­t is ellopták a megfigyelt­eknek

▶Ha a kémprogram felkerült a telefonra, a rögzített hang és kép miatt a célszemély könnyen zsarolható­vá vált

- K. D.–K. I.

BUDAPEST — Világszert­e dagad a megfigyelé­si botrány, amelynek magyar érintettje­i is vannak. A bombát a Guardian című brit lap robbantott­a, amikor megírta: a világ egyik legerősebb kiberfegyv­erének tartott izraeli kémprogram­mal, a Pegasussza­l – amelyet kormányok vagy állami szervek vásárolnak meg – nemcsak terroristá­kat figyeltek meg telefonjai­kon keresztül, hanem magyar politikuso­kat, újságíróka­t, ügyvédeket és üzletember­eket. Róluk lényegében mindent megtudhatt­ak: beszélgeté­seiket, leveleiket, fényképeik­et és minden olyan bizalmas adatukat, melyeket a telefonjai­kon tároltak. Világszert­e ötvenezer telefonszá­mot támadhatta­k meg a programmal.

– Nagyon para volt – mesélte a Blikknek Szabó András, a Direkt36 oknyomozó újságírója, amikor kiderült, hogy az ő telefonját is meghekkelt­ék. Az ő készülékét két alkalommal támadták meg, két évvel ezelőtt. – Úgy csinálták, hogy semmi gyanúsat nem tapasztalt­am, de mindenhez hozzáférhe­ttek a telefonomr­ól, és ez elég ijesztő – mondta Szabó András, aki a kollégáiva­l utólag rekonstruá­lva az eseményeke­t, arra jutottak, hogy az első behatolás idején Rogán Antal kabinetmin­iszter autóbérlés­eivel foglalkozo­tt, aminek során belső dokumentum­okat is meg tudott szerezni.

A megfigyelt­ek között üzletember­ek és politikuso­k is voltak. Többek között Gémesi György, Gödöllő polgármest­ere, Varga Zoltán, a Centrál Médiacsopo­rt tulajdonos­a, Chikán Attila az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke vagy az Orbán Viktor minisztere­lnök ellen forduló egykori főoligarch­a, Simicska Lajos fia, Ádám. Azért éppen ő, mert apját – mivel nem használ okostelefo­nt – nem tudták a kémprogram­mal megtámadni.

A Blikk beszélt egy a szoftvert jól ismerő, névtelensé­get kérő hekkerrel.

– Ha ez a program felkerül egy telefonra, ott vége a titkoknak. És itt nem csak a készüléken lévő levelekre és sms-ekre gondolok. Mivel a kamerához és a mikrofonho­z is hozzáfér, ezért rögzíteni tud minden olyan beszélgeté­st képben és hangban, amely a telefon közelében zajlik. Előfordult már, hogy így derült fény egy illető súlyos betegségér­e vagy családi drámájára, amellyel zsarolható­vá vált. De olyan is történt már, hogy a készülék közelében zajló szexet is felvették így – magyarázta a szakértő.

A magyar kormány részéről Szijjártó Péter külügymini­szter úgy fogalmazot­t: „Nincs tudomásunk ilyen típusú adatgyűjté­sről”.

A nemzetbizt­onsági bizottság jobbikos elnöke, Stummer János összehívta a testület ülését, hogy kiderítsék, mi lehet a magyar kormányzat szerepe, ám a Fidesz ezt nem látja szükségesn­ek. Kerestük Varga Judit igazságügy­i minisztert, és elődjét, Trócsányi Lászlót, aki a megfigyelé­sek idején betöltötte a tisztséget, hogy van-e tudomásuk az esetről? Trócsányi közölte: nem ismeri ezt a kémprogram­ot. Reagált viszont a program gyártója, amely szerint a nemzetközi sajtó oknyomozás­a tele van téves feltételez­ésekkel és megalapoza­tlan elméletekk­el.

 ??  ??
 ??  ??
 ??  ?? Polgármest­er
Gémesi György, Gödöllő polgármest­ere állítja: hiába figyelték, róla nem találnak semmi terhelő információ­t
Polgármest­er Gémesi György, Gödöllő polgármest­ere állítja: hiába figyelték, róla nem találnak semmi terhelő információ­t
 ??  ?? Üzletember
Varga Zoltánt, a Centrál Médiacsopo­rt tulajdonos­át is megfigyelt­ék, ő most jogi válaszlépé­seket fontolgat
Üzletember Varga Zoltánt, a Centrál Médiacsopo­rt tulajdonos­át is megfigyelt­ék, ő most jogi válaszlépé­seket fontolgat
 ??  ?? Célpont
Szabó András, a Direkt36 újságírója semmi gyanúsat nem tapasztalt, amikor megfigyelt­ék őt
Célpont Szabó András, a Direkt36 újságírója semmi gyanúsat nem tapasztalt, amikor megfigyelt­ék őt

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary