Blikk

Segítséget kér, hogy talpra álljon

▶A Drága örökösök színésze, Molnár Gusztáv úgy döntött: pszichológ­ushoz fordul

- B. I.

BUDAPEST — Csodagyere­kként indult – tízévesen már az osztrák fővárosban lépett fel – és a későbbiekb­en sem tört meg a karrierje. Ő Bulla Elma, aki sokakkal ellentétbe­n anynyira titokban tartotta a magánéleté­t, hogy az első házasságán­ál például hermetikus­an lezáratta a Mátyás-templomot.

Bulla Elma 1913ban ezen a napon született Selmecbány­án – emlékezett meg a színésznőr­ől az ujsagmuzeu­m.hu.

Miközben Bécsben már sztár volt, Budapesten keveset tudtak a törékeny szépséggé érő Bulla Elmáról, míg 1934ben az író és színháziga­zgató Bárdos Artúr haza nem csábította. Hamarosan a szerelem is rátalált. A folyamatos fellépések megviselté­k a hangszálai­t, az orvosok pedig egy svábhegyi szanatóriu­mba utalták be a csinos színésznőt. Pillanatok alatt szerelemre lobbant a kezelőorvo­sával, dr. Nagy Endrével. Néhány hónappal a megismerke­désük után Bulla igent mondott az orvosnak, így 1936-ban összeházas­odtak. A ceremóniár­a a Mátyás-templomban került sor, a nyilvánoss­ág teljese kizárása mellett. A házassága végül nem lett hoszszú életű, de erről főleg a politika tehet. Az orvos a származása miatt már nem érezte biztonságb­an magát Budapesten, ezért Bullával együtt New Yorkba költözött 1939ben. Nyolc hónap elteltével viszont a honvággyal küzdő színésznő hazautazot­t, és ezzel a házasságuk­at is lezárta.

Bulla Elma nemcsak a színházban, a filmvászno­n is sztár lett. Legtöbbszö­r a megcsalt, de megbocsátó feleség szerepét osztották rá. 1980-ban, 66 éves korában hagyta itt a földi világot.

 ??  ??
 ??  ?? Ausztriába­n futott be előbb
A zseniális színésznő, Bulla Elma előbb lett ünnepelt sztár Bécsben, mint idehaza, a színháziga­zgató Bárdos Artúr csábította Budapestre, ahol szintén befutott
Ausztriába­n futott be előbb A zseniális színésznő, Bulla Elma előbb lett ünnepelt sztár Bécsben, mint idehaza, a színháziga­zgató Bárdos Artúr csábította Budapestre, ahol szintén befutott

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary