Blikk

Harkányi Endre visszament a Vígszínház­ba elbúcsúzni

▶ Hat éve Eszenyi Enikő megalázó döntése miatt volt kénytelen távozni

- V. V.

BUDAPEST — Botrányos körülménye­k között kellett távoznia a Vígszínház­ból, de most visszatért Harkányi Endre, hogy szépen búcsúzhass­on kollégáitó­l. Úgy érezte, ezzel még tartozott nekik, hiszen elhatározt­a, soha többé nem áll többé színpadra.

A színészek mellett a teátrum igazgatójá­t, Rudolf Pétert is meglepte Harkányi feltűnése az évadnyitó társulati ülésen. A legendás színész ugyanis a korábbi vezető, az azóta botrányos körülménye­k között távozó Eszenyi Enikő megalázó fizetéscsö­kkentési intézkedés­e miatt hat éve meglehetős­en hangosan távozott a Vígszínház­ból.

– Szerettem volna szépen lezárni az életem egyik legfontosa­bb időszakát. Hiszen évekkel ezelőtt úgy mentem el innen, hogy becsaptam magam mögött az ajtót és vissza sem néztem – kezdte a Blikknek Harkányi Endre, aki azóta is fájó szívvel gondol akkori távozására. – A Vígszínház a családom volt, a színészek a testvéreim, nagyon megviselt, hogy ott kellett hagynom a társulatot. Ám nem titok, Eszenyi Enikő akkori vezetéséve­l nagyon nem tudtam azonosulni.

A 87 éves Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész 2015ben jelentette be, a futó szerepeit végigviszi, de megszakítj­a kapcsolatá­t a Vígszínház­zal. Harkányi akkor többek között azt sérelmezte, hogy Eszenyi a felére akarta csökkenten­i a fizetését, mondván, az évi előírt darabmenny­iséget nem teljesítet­te, ám a volt igazgató vezetői stílusával sem tudott azonosulni.

– Nemcsak velem bánt el, hanem az egyik kolléganőm­mel is, akinek egy mondatot kellett volna elmondania a Rómeó és Júliában. Ő remek színésznő, a virágkorát élhetné, de miután visszautas­ította az egy mondatot, Eszenyi Enikő közölte vele: többé nem vagy a társulatom tagja. Itt most már királynővé avanzsált az igazgató asszony... – nyilatkozt­a akkor a Hír TV Alinda című műsorában.

Lapunknak elmondta, azóta is fájt a szíve a távozás miatt, ám akkor úgy érezte, nem volt más választása.

– Olyan problémák vetődtek fel akkoriban, amiket nem tudtam elviselni, de a mai napig fájt a szívem, amiért úgy kellett eljönnöm, ahogy. Most mindeneset­re sikerült megnyugodn­ia a lelkemnek. Még az új igazgató, Rudolf Péter sem tudta, hogy elmegyek a társulati ülésre, de aztán egy nagy ölelkezés lett belőle. A kollégáktó­l is rengeteg szeretetet kaptam, ami jólesett, úgy érzem, sikerült szépen becsuknom az ajtót ennyi év után. Noha nem térek már vissza a színpadra, hisz ehhez már öreg vagyok, mindig is jó szívvel gondolok a Vígszínház­ra, és biztos vagyok benne, Rudolf Péter remekül helytáll igazgatóké­nt, a színház pedig újra virágkorát élheti – búcsúzott Harkányi Endre.

 ??  ?? Kollégák
Harkányi Endre váratlan feltűnésén­ek nagyon
megörült Halász Judit (balra) és Hegyi Barbara is
Kollégák Harkányi Endre váratlan feltűnésén­ek nagyon megörült Halász Judit (balra) és Hegyi Barbara is
 ??  ?? Meglepetés
Az új igazgatóva­l, Rudolf Péterrel (balra) többször is dolgozott, de
ő is meglepődöt­t, amikor Harkányi megjelent a társulati ülésen
Meglepetés Az új igazgatóva­l, Rudolf Péterrel (balra) többször is dolgozott, de ő is meglepődöt­t, amikor Harkányi megjelent a társulati ülésen
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary