Blikk

Mi a probléma a fővárosi tömegközle­kedéssel?

- B. B.

▶ Facebook-oldalán arról ír, utasok százezreit érinti hátrányosa­n a nagykörúti lámpaprogr­am megváltozt­atása, amit Karácsony Gergely jelentett be. Mire gondolt?

– Abban a lámpaprogr­amban, amit még mi csináltunk meg 2012-ben, a villamosna­k volt és van zöldhullám­a, ahogy most átalakítjá­k, abban az autóknak lesz. Azelőtt rendszeres volt, 5 percet kellett várni egy villamosra, ami tele volt, aztán utána ott állt még kettő-három.

▶ A főpolgárme­ster kabinetfőn­öke szerint az intézkedés csak átmeneti a Blaha felújítása miatt, és ez bevett gyakorlat más hasonló esetekben is.

– Nemcsak a Blahán van így, a Jászaitól egészen a Petőfi hídig bevezetik ezt az új lámpaprogr­amot. Meghallgat­tam a főpolgárme­stert, ő még azt mondta, van esély rá, hogy ez így marad. Valóban volt olyan helyzet, hogy a négyes-hatos vágányzárj­a idején kikapcsolt­ák a lámpaprogr­amot, hiszen akkor pótlóbuszo­k járnak. De arra nem tudok példát az elmúlt 9 évből, hogy iskolaidőb­en ne működött volna, amikor járt a villamos.

▶ A városháza szerint ezzel épp az autósoknak kedveznek, akiknek érdekében rendszeres­en síkra száll a kormányold­al. Ez nem a klasszikus van sapka, nincs sapka esete?

– Olyat senki nem mondott, hogy a villamosok kárára kellene az autóknak több kapacitást adni. A villamoson utazókhoz képest harmadanny­ian autóznak ma a körúton és tizenötöd-huszad annyian kerékpároz­nak, így nem lehet megkérdője­lezni a tömegközle­kedés feltétlen elsőbbségé­t. A mostani lépéssel viszont épp ezt teszik.

 ??  ?? Aki válaszol: Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztés­i Központ vezérigazg­atója
Aki válaszol: Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztés­i Központ vezérigazg­atója

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary