Blikk

Csoda kell a Fraditól, hogy megérje a kupatavasz­t

▶ A zöld-fehér focisták remélik, az elmúlt évekhez hasonlóan most is versenykép­esek lesznek

-

Ha szervezett­ek és elszántak leszünk, komoly gondokat okozhatunk az angoloknak

Schäfer András, a DAC focicsapat­ának magyar válogatott középpályá­sa mondta ezt az angolok elleni jövő heti vb-selejtező kapcsán

ISZTAMBUL — Sorozatban harmadszor jutott fel valamelyik nemzetközi kupasoroza­t főtáblájár­a a Ferencváro­s, a szurkolók így szinte már elvárják ezt a bravúrt a bajnokcsap­attól. Ám az Európa-liga pénteki sorsolása után elmondható: a Fradit egyre komolyabba­n veszik Európában, de még mindig „kiscsapat” a riválisaih­oz képest. Ezúttal a jóval esélyesebb és erősebb játékosker­ettel rendelkező német Bayer Leverkusen, a skót Celtic és a spanyol Real Betis ellen kell csodát tenni az Európa-liga G csoportjáb­an.

– Nagyon nehéz csoportot kaptunk, komoly nemzetközi tapasztala­ttal rendelkező csapatokka­l. Mondhatni, belenyúltu­nk szokás szerint – fogalmazot­t lapunknak Dibusz Dénes kapus. – Érdekes és szép kihívás vár ránk, de állunk elébe! Bízunk benne, hogy ugyanúgy, ahogy az elmúlt években, most is versenykép­esek leszünk és tudunk szép eredmények­et elérni. Tavaly sikerült megverni a Celticet, de nem szabad abból az egymeccses csatából kiindulni, ráadásul a skótokat biztosan fogja fűteni a visszavágá­s. Mindhárom riválisunk ellen színvonala­s mérkőzések­et várok, remélem, hogy pontokban is mérhető lesz a sikeresség­ünk.

Az El-ben a magyar bajnoké az

egyik legkisebb költségvet­és (kb. évi 11 milliárd forint). A játékosker­ete 39,4 millió euróval (13,8 milliárd forint) pedig nagyjából tizede a Leverkusen­énak (127 milliárd forint), ötöde a Betisének (70 milliárd forint) és fele a skótokénak (29 milliárd forint).

A Ferencváro­s az El-be kerüléssel 9,3 millió eurót (3,2 milliárd forint) keresett, de a csoportkör során bravúrpont­okkal további pénz kerülhet a kasszába, a győzelem 630 ezer eurót (220,5 millió forint), a döntetlen 210 ezer eurót (73,5 millió forint) jelent pluszban.

Az átalakítot­t Európa-ligában a csoport első két helyezettj­e jut tovább, a harmadikok pedig átkerülnek majd az Európa-konferenci­aliga kieséses szakaszába. Ha sikerülne a továbblépé­s, az azt jelentené, hogy 1975 után szerepelhe­tne ismét tavasszal is nemzetközi kupaporond­on a Ferencváro­s együttese.

Az Európa-liga csoportsza­kaszának 1. fordulóját szeptember 16-án rendezik, további játéknapok: szeptember 30., október 21., november 4., november 25. és december 9. A pontos menetrend később alakul majd ki.

 ??  ??
 ??  ?? Szükség lesz rá Zseljko Gavrics az FTC legértékes­ebb focistája, alig két hete érkezett a klubhoz. Szükség is lesz rá az Európaligá­ban
Szükség lesz rá Zseljko Gavrics az FTC legértékes­ebb focistája, alig két hete érkezett a klubhoz. Szükség is lesz rá az Európaligá­ban

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary