Egy tampon miatt amputálták a kezét
TOKIÓ — Már biztosan érmes Szvitacs Alexa a tokiói paralimpián. Az asztaliteniszező a selejtezőkben remekül szerepelt, két győzelmet és egy vereséget számlált. A csoportból való továbbjutása péntek délelőtt dőlt el, amikor is a kínai Guiyan Xiong 3:0ra verte a brazil Danielle Rauent, így Szvitacs másodikként bejutott az elődöntőbe az S9-es kategóriában, vagyis már biztos legalább bronzérmes. Szombat hajnali ellenfele a kínai származású ausztrál Li Na Lei volt.
A három éve többszörös amputáción átesett sportoló története megdöbbentő.
– Toxikus sokk szindróma alakult ki nálam, és ennek következtében a bal alkaromat és az összes lábujjamat amputálták. Több mint két hónapot töltöttem az intenzív osztályon – idézte fel korábban a szörnyű időszakot Szvitacs. – Amikor kiderült, hogy amputálnak, azt mondtam a szüleimnek, hogy semmi baj nincs, én paralimpikon szeretnék lenni! A legelejétől úgy fogtam fel ezt az egészet, hogy ez nem valaminek a lezárása, hanem valaminek a kezdete.
A fiatal sportoló tragédiáját a menstruáció során használt
Szvitacs biztosan érmes a paralimpián. Toxikus sokk szindróma miatt kellett amputálni a kezét és lábujjait tampon okozhatta. Sokan öszszefogtak, hogy anyagilag támogassák, míg korábban arról lehetett hallani, hogy jogi úton 100 millió forintnál is magasabb összegű kártérítést szeretne kapni. Az eljárás folyamatban van, a sportoló álláspontja szerint ugyanis a mérgezés a tampon miatt volt, de a karját és lábujjait orvosi műhiba miatt amputálták. Szvitacs hisz a sorsszerűségben, a műtétje évfordulója épp a paralimpia megnyitójának napjára esett.