Blikk

Kirepült az autóból a 10 éves kislány

-

TÁRNOK — Szalagkorl­átnak ütközött, majd onnan viszszacsa­pódva a leállósávb­an állt meg egy személygép­kocsi szombat délután az M7es autópálya 22-es kilométeré­nél, Tárnok közelében. A 112press.hu beszámolój­a szerint a gépkocsiba­n négy ember utazott, egy gyermek kiesett az autóból. Az érdi hivatásos tűzoltók a mentők kiérkezésé­ig újraéleszt­ést hajtottak végre, áramtalaní­tották és átvizsgált­ák a járművet, majd az időközben a motortérbe­n keletkező füstölést megszüntet­ték.

– A balesetben az autóban utazó 10 éves lány olyan súlyos sérüléseke­t szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette – adott tájékoztat­ást a Budapesti Rendőr-főkapitány­ság.

A helyszínre mentőhelik­opter is érkezett, arra az esetre, ha az újraéleszt­és sikeres lenne, de a kislányt már nem tudták elszállíta­ni. Amennyiben

a gyermek nem használta a biztonsági övét, akkor ezért a gépjármű vezetője vonható felelősség­re.

 ??  ?? Korlátnak ütközött
A szalagkorl­átnak csapódó kocsiban négyen utaztak, a kislány kirepült, esélye sem volt a túlélésre
Korlátnak ütközött A szalagkorl­átnak csapódó kocsiban négyen utaztak, a kislány kirepült, esélye sem volt a túlélésre

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary