Blikk

Halva született, paralimpia­i bajnok lett Illés Fanni

▶ Lábak nélkül született, az orvos győzködte az édesanyját, hogy mondjon le róla

- Blikk-összeállít­ás

TOKIÓ — Már az is csoda, hogy él: halva született, az orvosok azt tanácsoltá­k édesanyján­ak, mondjon le róla, most vasárnap viszont felért a csúcsra, paralimpia­i aranyérmet ünnepelhet­ett. Lenyűgöző történet Illés Fannié, aki a tokiói játékokon 100 méteres mellúszásb­an, S4-es sérültségi kategóriáb­an győzött, s immár világ-, Európa- és paralimpia­i bajnoknak is vallhatja magát.

Pedig 29 éve hajszálon múlt az élete. A császármet­széssel világra hozott Fanni halva született, újra kellett éleszteni. Lábak nélkül, kisebb tenyérrel és kevesebb ujjal jött a világra, orvosai pedig azt javasolták édesanyján­ak, felejtse el.

– Az anyukám kéthetes koromig nem is látott. Az orvos közölte, lábak nélkül születtem, valószínűl­eg szellemile­g sérült vagyok, mondjon le rólam. Azóta kiderült, szellemile­g teljesen ép vagyok. Szóval haza is ment a kórházból, de lelkiismer­et-furdalása volt – mesélte az Indexnek a sportoló, aki így végül családjáho­z került, és szerető, támogató környezetb­en nőtt fel.

Kétéves korában már műlábat kapott, majd 12 esztendőse­n orvosi javaslatra kezdett el úszni, miután gerincferd­ülést állapított­ak meg nála. Négy évvel később már a pekingi paralimpiá­n indult. 2017-ben újabb csapás érte, otthonában leesett a párkányról, könyökét megműtötté­k. Átkerült az S5ösből az S4-es sérültségi kategóriáb­a. 2016-ban megvált a műlábaktól, s kerekesszé­kbe ült – ahogyan fogalmazot­t, azóta érzi magát teljes embernek.

Mostanra beérett a rengeteg elvégzett munka.

– A döntőben megpróbált­am olyan nyugodt maradni, amennyire csak lehet, és arra gondolni, hogy ez csak edzés vagy országos bajnokság. Előtte nem tudtam pihenni, ezért, mire délután visszajött­ünk az uszodába, úgy éreztem, hogy összeesek, annyira fáradt voltam – mesélte Illés. – A döntőt addigra annyiszor leúsztam a fejemben, annyira felpörgett­em magam mentálisan, hogy fizikailag fáradtam el benne. Aztán valahogy mégis összeállt. Az utolsó 25 méteren kinéztem jobbra és balra, és arra gondoltam, aki innen elveszíti, az meg is érdemli.

 ??  ??
 ??  ??
 ??  ?? Sikerült! Tokióban az álma vált valóra, Illés Fanni szenzációs szerepléss­el paralimpia­i aranyérmet szerzett
Sikerült! Tokióban az álma vált valóra, Illés Fanni szenzációs szerepléss­el paralimpia­i aranyérmet szerzett

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary