Blikk

Éjszakánké­nt is vezet Tóth Vera

-

PALKONYA — Kemény menet: hetente több száz kilométert tölt a volán mögött Tóth Vera. Az énekesnő amellett, hogy a budapesti otthona és kedvese palkonyai étterme között ingázik rendszeres­en, ami közel kétszáz kilométere­s táv, a fellépései­re is önerőből jut el, legyenek azok bárhol Magyarorsz­ág területén. Az énekesnőne­k így nem csak a színpadon, de a koncert előtt és után is topon kell lennie, hiszen éjszaka a kietlen utakon sok meglepetés érheti.

– Azt szokták mondani, hogy egy előadóművé­szettel foglalkozó embernek jó, ha van egy segítője, egy sofőrje, hogy fellépésre menet tudjon pihenni, ráhangolód­ni a koncertre. Az én életem nem erről szól – árulta el az Instagram-oldalán Tóth Vera. – Péntek este Tihanyban léptünk fel a Budapest Bárral,

és miután véget ért a koncert, elvittem Németh Jucit valameddig, aztán a 67-es úton mentem Palkonya felé. Negyvennel, de lehet, hogy csak harminccal mentem az éjszakában, mert annyi állat szaladt az úton és az út mellett, hogy az életveszél­yes! Három óra alatt tettem meg az utat, félhalott állapotban értem haza.

 ??  ?? Megterhelő
Az énekesnő Tóth Verának nincs sofőrje, minden fellépésér­e önerőből jut el, több száz kilométert vezet hetente
Megterhelő Az énekesnő Tóth Verának nincs sofőrje, minden fellépésér­e önerőből jut el, több száz kilométert vezet hetente

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary