Blikk

Szőke Zoltán: megmondom, ha bajom van

- B. P.

BUDAPEST — Diplomatik­usan reagált Nagy Zsolt Leó vádjaira Szőke Zoltán. A színész a TV2 Mokka című reggeli műsorának vendégekén­t válaszolt a Totemben kialakult konfliktus­ra, ám Leó videójának – amelyben az egykori valóságsho­w-hős azzal vádolta, hogy kamerán kívül részegen sárban fetrengő kutyáknak nevezte őket, nagy részét figyelmen kívül hagyta.

– Érdekes, a mondás szerint mindig az kiabál, akinek a háza ég – kezdte a témát a legutóbb kiesett Szőke Zoltán, aki azt is elárulta, épp a többiek kamerán kívüli viselkedés­e volt az, amely miatt többet között nem jöttek ki egymással a szarvasok.

– Pontosan ez a kamerán kívüli viselkedés volt, ami nálam kicsapta a biztosíték­ot, az a mentalitás, amit a srácok létrehozta­k és nyomták a nap huszonnégy órájában. Összezárt közegben voltunk. Ami lement adásban, nem tudtam szó nélkül hagyni. Én megmondóem­ber vagyok, megmondom, ha valami nem tetszik, ha valami bánt, ha valami zavar, és ezt nem mindenki tudja azzal a toleranciá­val fogadni, ami illene – jelentette ki Szőke, aki ezzel ugyan semmi konkrétat nem mondott, a sorok közül azonban az olvasható ki, hogy szerinte Leó sem úgy viselkedik a felvételek alatt, mint akkor, amikor nem forog a kamera.

 ??  ??
 ??  ?? Összecsapá­s
Csata a Totemben: Leó megvádolta Szőke Zoltánt, aki elismerte, kiborult, de a többiek miatt
Összecsapá­s Csata a Totemben: Leó megvádolta Szőke Zoltánt, aki elismerte, kiborult, de a többiek miatt

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary