Dárdainak csatárokra van szüksége
BERLIN — Aktívan telhet a hét eleje a Hertha BSC-nél, ahol komoly erősítésekre van szükség. A magyar vezetőedző, Dárdai Pál által irányított német élvonalbeli futballcsapat három vereséggel kezdte a szezont, legutóbb a hét végén a címvédő Bayern München otthonában kapott ki a klub 5-0-ra.
A berliniek a nyáron összesen 50 millió euróért (17,4 milliárd forint) engedték el két kiváló csatárukat, a kolumbiai Jhon Cordóbát az orosz Krasznodarba és a brazil olimpiai bajnok Matheus Cunhát a spanyol Atlético Madridba, ám úgy tűnik, nem sikerült pótolni őket. A tréner alaposan kiakadt a Bayern elleni zakó után.
– A nyáron sem arról volt szó, hogy mindenképpen maradok. Az igazolásokat pedig nem én intéztem, az nem az edző feladata – mondta a szakember arra utalva, hogy bármikor hozhatnak nagyobb nevet a padra, illetve levette magáról a felelősséget az újonnan érkezők produkciója után.
Arne Friedrich sportigazgató kijelentette, nem fognak 20 millió eurót (6,9 milliárd forint) költeni csatárra, de kiszemeltek azért így is vannak, mint az Újpest ellen a Baselban az Európa-konferencialigában is látott brazil Arthur Cabral vagy a Lille francia támadója, Jonathan Bamba.