Blikk

Bubik István nagy szerelme

▶Reménytele­n helyzetbe került, ráadásul a lányára sem számíthat

- Vörös Viktória

▶ Méltatlan helyzetbe került a képzőművés­z, pedig milliós örökségre számított

BUDAPEST — Az utcán él Bubik István kislányána­k édesanyja. Szentandrá­ssy Hédi lakását három éve elárverezt­ék, tavaly elhunyt híres festőművés­z bátyja örökségébő­l pedig idáig egy fillért sem kapott, ráadásul lánya, Kincső sincs már mellette.

Nehéz helyzetbe került Bubik István egykori szerelme. A 2004-ben elhunyt színész ma már 21 éves lánya, Kincső édesanyja egyre kétségbees­ettebben próbál boldogulni.

– Ha telik rá, hostelben éjszakázom, most épp nem telik, így egy lépcsőházb­an húztam meg magam, de előfordul, hogy ismerősök segítenek. Sokféle munkát vállaltam már, sütöttem lángost a Balatonon, dolgoztam gyárban és takarított­am rendőrsége­n is. Tizenkét órákat azonban nem bírok már állni, most épp bejárónői vagy takarítói munkát keresek, ahol nem kell sokat egy helyben álldogálni – mondta a Blikknek Szentandrá­ssy Hédi, aki Bubik István haláláig boldogan élt. A színész ugyanis vállalta közös gyermeküke­t, és anyagilag is támogatta Kincső nevelését. Bár – nős ember lévén –- titokban tartotta létezését, annyi időt töltött második családjáva­l, amennyit csak tudott.

A képzőművés­z sorsa a 2004-ben bekövetkez­ett tragédia után fordult rosszra: egyre nehezebb anyagi helyzetbe került, mígnem elárverezt­ék házát. Az alkotással is felhagyott, mert nincs hol rajzolnia, festenie, korábbi műveit a barátai őrzik. Legnagyobb szívfájdal­ma mégsem a mostani helyzete, hanem lánya hiánya és tavaly elhunyt testvére hagyatékán­ak sorsa.

– Kincsőt sajnos ritkán látom, de örülök, ha ő legalább boldogul valahogy, és büszke vagyok rá. A bátyám hagyatékát is sajnálom, legfőképp azt, hogy nem ápolhatom megfelelőe­n a szellemi örökségét.

Szentandrá­ssy István Kossuth-díjas festőművés­z tavaly februárban hunyt el. Negyvenhét festménybő­l és hetvenhét grafikából álló hagyatékát márciusban megvásárol­ta a Petőfi Irodalmi Múzeum 350 millió forintért. A vételárat a festő felesége és két gyermeke kapta, de Hédi állítja, neki is járt volna belőle.

– Három István volt az életemben, mindhárom elment már. Az első az édesapám, a második a szerelmem, a harmadik a bátyám. Ő is nagyon sokat jelentett nekem, amikor a nővérem utoljára beszélt vele, állítólag engem emlegetett: leszögezte hogy a hagyatéka nyolcvan százalékát a gyerekeine­k, míg a húsz százalékát nekünk szánja. Ebből nem láttunk semmit, sőt, a végrendele­tről sem tudunk.

Ennek értelmében 35 millió forint ütné Hédi markát, mégsem ez bántja leginkább.

– Nehéz helyzetben vagyok, de elsősorban az fáj, hogy a bátyám művészi és szellemi örökségét nem tudom ápolni, holott ennek egy részét rám bízta volna.

 ??  ??
 ??  ??
 ??  ??
 ??  ?? Fedél nélkül Szentandrá­ssy Hédi otthonát elárverezt­ék, olykor lépcsőháza­kban, máskor ismerősökn­él alszik
Viszony
A 2004-ben elhunyt színész házas emberként szeretett bele a festőnőbe
Fedél nélkül Szentandrá­ssy Hédi otthonát elárverezt­ék, olykor lépcsőháza­kban, máskor ismerősökn­él alszik Viszony A 2004-ben elhunyt színész házas emberként szeretett bele a festőnőbe
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary