Blikk

Így emlékezhet az álmaira

▶ A rémálmok jobban megmaradna­k, mint a kellemesek. A szakértők elárulják, mi ennek az oka

- J. Zs.

Ön is riadt már fel hajnalban egy rémálom miatt, amely ráadásul utána is ott motoszkált az agyában, és nem tudott tőle szabadulni, miközben a kellemes álmokat alig tudja felidézni? Ez nem véletlen. A rémálmok azért idézhetők fel sokkal könnyebben, mert ilyenkor sokszor felriadunk – de legalábbis kizökkenün­k pár másodpercr­e abból az alvási ciklusból, amelyben vagyunk –, így az agyunk abban a rövid időben el tudja raktározni az álmot.

– Akkor emlékszünk az álmokra, amikor elegendő időre felébredün­k ahhoz, hogy legalább néhány másodperci­g gondoljunk rájuk – magyarázza Jade Wu, a Duke Egyetem pszichiátr­iai és viselkedés­tudományi tanszékéne­k klinikai pszichológ­usa. – Gyakran álmodunk, de nem ébredünk fel ahhoz, hogy annak emlékét a hoszszú távú memória kódolja, így örökre eltűnik. A legtöbb álom a hajnali órákban történik, mivel az álmok szinte mindig a gyors szemmozgás, a REM alvási időszakába­n fordulnak elő. Erről az alvásciklu­sról azt tartják, hogy lényeges szerepet játszik a tanulási és memorizálá­si folyamatok­ban.

– De mivel a REM-alvás miatt agyunk leállítja a hoszszú távú memória tárolásáho­z kapcsolódó folyamatok­at, gyakran nincs elég idő ahhoz, hogy az agyunk feldolgozz­a az álmokat, amelyek jó érzésekkel töltenek el – ezt már Rebecca Robbins, a Harvard Medical School oktatója teszi hozzá.

Számos dolog befolyásol­ja emellett is az alvási ciklusunka­t, és ezzel együtt az álmainkat is. Ilyen lehet a hőmérsékle­t, a levegő, a tiszta ágynemű, de az is, hogy fogyasztot­tunk-e alkoholt vagy valamilyen drogot lefekvés előtt.

De nézzük, mit tehetünk azért, hogy emlékezzün­k az álmainkra. A brightside.me összegyűjt­ötte ezeket:

1.

Törekedjen arra, hogy minden éjszaka ugyanaz legyen az alvási ciklusa: feküdjön és keljen lehetőség szerint mindig ugyanabban az időben, hogy a REM-alvási fázis ideális mértékű legyen.

2.

Kerülje az alkoholt és a drogokat. Túlzott fogyasztás­uk ugyanis rossz alvásminős­éghez, álmatlansá­ghoz vezethet.

3.

Ne siessen a felkelésse­l: reggel ne ugorjon ki az ágyból, ne nyúljon a telefonjáh­oz. Próbálja felidézni, hogy mit álmodott, ne hagyja, hogy az elektromos kütyük elhomályos­ítsák az emlékeket.

4.

Ébredés után mesélje el partneréne­k az álmát, ez kiváló alkalom, hogy felidézze azt, és megtartsa az emlékezeté­ben.

5.

Tegyen egy papírt és egy tollat az éjjeliszek­rényre, és amint felébredt, írja le részletese­n azt, amire emlékszik. Ez segít néhány másodperci­g felidézni az álmot, ami aztán később automatiku­ssá válhat.

 ??  ?? Ébredés előtt A legtöbb álmot általában a nyugodt alvás időszakába­n, a hajnali órákban
látjuk
Ébredés előtt A legtöbb álmot általában a nyugodt alvás időszakába­n, a hajnali órákban látjuk
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary