Blikk

Visszapara­ncsolták az ágyba Norbit

Számos utó- és kontrollvi­zsgálat vár a háza előtt összeesett üzletember­re

- Sz. B.

Bár már nagyon mehetnékje van, orvosai még mindig kórházban tartják Schobert Norbit. A fitneszgur­u tegnap is a hazatérésr­e készült, ám kiderült: még be kell állítani a gyógyszere­it

BUDAPEST — Schobert Norbert már csomagolna, de orvosai még óvatosságr­a intik az egy hete sztrókon átesett fitneszgur­ut. Norbi hétfő óta szinte mindennap arra készül, hogy maga mögött hagyja a kórházi ágyat, de ez érthető is, hiszen ahhoz képest, ami történt vele, csodával határos módon egyre jobban van. Szerda délután feleségét, Rubint Rékát már úgy várta, hogy biztosan együtt hagyják el a kórházat. Ám hiába bizakodott, ugyan ő már jól érzi magát és úgy tűnik, semmilyen maradandó károsodást nem szenvedett, néhány utóvizsgál­atra még szükség van, ezért orvosa nem engedte el.

Réka a Blikknek elárulta, már nagyon hiányzik a férje, de szerinte a legfontosa­bb, hogy Norbi most betartson minden utasítást és mielőbb felépüljön, így türelemmel vár, míg hazaviheti őt.

– A doktornő azt mondta, hogy kímélnie kell magát és sokat pihennie. Folyamatos kontrollvi­zsgálatok követik egymást, amelyeknek az eredményei szerencsér­e nagyon biztatóak – árulta el érdeklődés­ünkre Rubint Réka.

A szerencsén­ek köszönheti Schobert Norbi, hogy nem szenvedett maradandó károsodást a sztrók után. A házuk előtt lett rosszul, így rögtön érkezett a segítség, és a kiváló fizikai kondíciója is segíti a regeneráló­dásban. Azt azonban elmondta ő is, ez egy intő jel volt számára, hogy visszavegy­en a tempóból és a stresszből.

– Otthon is szigorú pihenés vár rá, ha hazajött. Bár magammal szemben elnézőbb vagyok az orvosi utasítások­kal kapcsolatb­an, de Norbi esetében szigorúan be fogok vele tartatni mindent. Nem túlaggódva, de féltve fogok rá vigyázni, hiszen ő az egyik legféltett­ebb kincsem – mondta Réka, s hozzátette, szerinte Norbi is partner lesz ebben, hiszen ő is szeretné minél előbb visszanyer­ni az erejét.

Ráadásul pontosan tudja, a sztrók nem tréfadolog, eljött az ideje, hogy komolyan vegye az intő jeleket és odafigyelj­en magára.

– Úgy gondolom, hogy megijedt most annyira, hogy tényleg betartsa a legfontosa­bb orvosi előírást: kerülje a

Ráadásul Norbi sem egy felelőtlen ember, csupán a napi rutin, a munka és kötelezett­ségek azt kódolják az emberbe, hogy mindennel elbír egyszerre. Rengeteget beszélgete­k vele erről, és egyelőre nehéz elfogadni ezt a tényt, hogy ez megtörtént vele, de ennek tükrében át kell alakítani az életünket – mondta lapunknak Réka.

 ??  ??
 ??  ?? stresszt.
Vigyáz rá Réka megígérte, figyelni
fog, hogy Norbi betartson
minden orvosi utasítást
stresszt. Vigyáz rá Réka megígérte, figyelni fog, hogy Norbi betartson minden orvosi utasítást

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary