Dollármilliomos lettFucsovics
▶ A sportolónak a legrosszabb emlék az olimpia: sérülése miatt nem indulhatott el
NEW YORK — Pályafutása során másodszor lépte át egy naptári évben az 1 millió dolláros (294 millió forintos) kereseti álomhatárt Fucsovics Márton. Bár a legmagasabban jegyzett férfi játékosunk számára az idei utolsó Grand Slam-torna, az amerikai nyílt teniszbajnokság (US Open) idejekorán, az 1. körben véget ért, a nyíregyházi
sportoló már a főtáblás részvételével is bezsebelt 75 ezer dollárt (22 millió Ft-ot). Így a 2021-es esztendőben, az egyéni és a páros eredményeket is figyelembe véve, összesen már 1,05 millió dollárt (309 millió forintot) ütögetett össze.
Az MTK kiválósága New Yorkban a 64 közé jutásért egyébként ötszettes csatát veszített el az olasz Andreas Seppivel szemben, 6:2, 5:7, 4:6, 6:2, 6:7 (13-15)-re maradt alul.
„Alig ért még véget a meccs, csak az járt a fejemben, hogy nekem mindig is a tenisz volt az életem, és hogy mindig arra vágytam, arra készültem, hogy a legjobbak között játszhassak. Ez most már néhány éve így vagy úgy, megadatott… Az viszont tény, hogy a tavalyi, amerikai kemény pályás szezonom jobban sikerült, mint az idei. Pedig úgy éreztem, hogy a rövid, de annál intenzívebb felkészülésem
▶
megfelelő volt. Mégis, bátran állíthatom, hogy a tokiói olimpián sokkal csalódottabb voltam, mint most, mert akkor még nem hittem, hogy pályán lehetek New Yorkban” – írta közösségi oldalán a meccs után a 29 éves teniszező, aki ugyan kiutazott augusztusban Tokióba, az ötkarikás játékokra, de sérülés miatt vissza kellett lépnie.
A világranglistán 41. helyen jegyzett játékos így is parádés időszakot tudhat maga mögött, a rotterdami tornán például egészen a döntőig menetelt, az ausztrál nyílt bajnokságon a legjobb 32-ig, Wimbledonban a negyeddöntőig jutott. A remek eredményeknek köszönhetően 2018 után ismét átlépte az 1 millió dolláros kereseti álomhatárt – három éve 1,09 millió dollárral (321 millió Ft-tal) zárt. Ha az egész profi karrierjét nézzük, már valamivel több mint 4,5 millió dollárral (1,3 milliárd forinttal) gazdagodott a teniszpályán.