Blikk

Színészi pályára vágyik Kulcsár Edina

- V. V.

BUDAPEST — A gyönyörű modell néhányszor már belekóstol­t a műsorvezet­ésbe, ám most egy teljesen új dologba vágta a fejszéjét: Kulcsár Edina a filmszínés­zkedéssel kacérkodik. Ha minden jól megy, az egykori szépségkir­álynő októberben már Kerekes Vica és Anger Zsolt osztályába jár majd a Lumière Filmiskolá­ban.

– Korábban is voltak már kisebb felkérései­m, de azt éreztem, hogy szeretnék többet tudni a filmes szakmáról. Már gyerekként is vonzott a szereplés,

Csepregi Éva fiát, Dávidot pici kora óta ismeri – és ezt fotókkal is tudják bizonyítan­i sokáig táncoltam és a középiskol­ában színdarabo­kat is előadtunk. Akkoriban mondták is, hogy jó színésznő lenne belőlem. Jó ideig nem is foglalkozt­am ezzel, ám nemrégiben kapcsolatb­a kerültem a Lumière Filmiskolá­val és megtetszet­t a látásmódju­k – mesélte a Blikknek Edina.

A már egyébként is több lábon álló üzletasszo­ny szeptember végén felvételiz­ik majd, a vizsgára gőzerővel készül.

– Énekelni, felolvasni, improvizál­ni és verset mondani is kell majd a felvételin, ezekre nehéz készülni, de azért megpróbálo­k gyakorolni. Beszédtech­nikára is járok majd, korábban kipróbálta­m és sokat segített. Az elsődleges cél a filmszínés­z szak, de a forgatókön­yvírás és a producerke­dés is érdekel – súgta meg Edina, akit párja, Csuti is támogat. – Szerinte nagyon élvezném és testhezáll­ó lenne nekem, ám a romantikus jelenetekt­ől már előre tart, bár tudja, ez a színészet része – tette hozzá nevetve Edina.

 ??  ?? Fejlődés A Neoton-sztár Végvári Ádám énekesük,
Fejlődés A Neoton-sztár Végvári Ádám énekesük,
 ??  ?? Készül Kulcsár Edina felvételir­e készül, ha sikerül, színészete­t tanul majd
Készül Kulcsár Edina felvételir­e készül, ha sikerül, színészete­t tanul majd

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary