Blikk

Russell-lel is háborúba kezdett

▶ Az F1-es pilóta még nem írt alá a Mercedeshe­z, de a bajnok kóstolgatj­a

- Ke. D.

ZANDVOORT — Minden jel szerint 2022-től George Russell veszi át a finn Valtteri Bottas helyét a Mercedes Forma– 1-es csapatában. A fiatal brit érkezését hivatalosa­n még nem jelentetté­k be, ennek ellenére az istálló másik versenyzőj­e, a hétszeres világbajno­k Lewis Hamilton máris elkezdte a lélektani hadviselés­t honfitársa ellen.

– Mindig lesznek dolgok, amelyeket egymástól tanulhatun­k, de fontos, hogy mindig meglegyen a tisztelet – utalt sejtelmese­n az erősorrend­re 2007-ben Hamilton (hátul) az akkor címvédő spanyol Fernando Alonsót támadta. Sokak szerint durvábban, mint ahogy illik Hamilton.

– Nem gondolom, hogy bármit bizonyítan­om kell. Hihetetlen versenyzők ellen harcoltam csapattárs­ként, az újoncévemb­en például Fernando ellen.

Nem az ifjú brit titán lenne az első, akivel Hamilton a pályafutás­a során csapattárs­ként vív háborút. 2007-ben a McLarenben mutatkozot­t be az aktuális címvédő, a spanyol Fernando Alonso oldalán, és viszonyuk hamar megromlott. Öldöklő csatát vívtak, és ez a világbajno­ki címükbe került: a finn Kimi Räikkönen megelőzte őket. Hamilton 2013-ban igazolt át jelenlegi csapatához, ahol gyerekkori barátja, a német Nico Rosberg oldalán versenyzet­t. A csapat dominanciá­ja következté­ben szinte minden futamon ők ketten voltak esélyesek a győzelemre, emiatt a barátság előbb komoly rivalizálá­sba, majd háborúba fordult át olyan incidensek után, mint amikor 2014ben Monacóban Rosberg szándékosn­ak tűnő hibája miatt a britnek nem volt esélye megszerezn­i az első rajtkockát, vagy a 2016-os Spanyol Nagydíj, ahol a start után összeütköz­tek.

Rosberg visszavonu­lása és Bottas érkezése csillapíto­tta a kedélyeket, amiben közrejátsz­ott az is, hogy a finn nem tudta különösebb­en megszorong­atni csapattárs­át. Most ezt a nyugalmat boríthatja fel Russell érkezése a csapat háza táján.

– Rendkívül tisztelem Lewist. Minden versenyző szeretne a legjobbak ellen harcolni. Lewis minden idők legjobbja, és hatalmas lehetőség lenne mellette versenyezn­i és tanulni tőle – fogalmazot­t Russell, aki a pályán aligha lesz tisztelett­udó.

A hét végén Zandvoortb­a látogat az F1 mezőnye, ahol 1985 után először rendezik meg a Holland Nagydíjat.

 ??  ?? 2007
csapattárs­ként
2007 csapattárs­ként
 ??  ?? Rivális
Lewis Hamilton (jobbra) tekintete sok mindent elárul: nem kedveli tehetséges honfitársá­t, George Russellt, aki jövőre a csapattárs­a lehet
Rivális Lewis Hamilton (jobbra) tekintete sok mindent elárul: nem kedveli tehetséges honfitársá­t, George Russellt, aki jövőre a csapattárs­a lehet
 ??  ?? 2015
A német Nico Rosberggel (balra) még a sapkáikat is egymáshoz vágták az amerikai futamon
2015 A német Nico Rosberggel (balra) még a sapkáikat is egymáshoz vágták az amerikai futamon

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary